< />
2014. november 19.

MVMDSZ Hírek

ALÁÍRTUK AZ MVM NET ZRT. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSÉT

Aláírók:
- Szántai Diána (MVM NET Zrt. HR Generalista)
- Téren Róbert Ferenc (MVM NET Zrt. vezérigazgató)
- Gál Rezső (MVM DSZ elnök)
- Káplár Sándor (MVM DSZ ügyvivő)

A KSZ tárgyalásokat az MVM NET Zrt.-ben működő az Munka Törvénykönyve által felhatalmazott MVM DSZ kezdeményezésére 2013-ban kezdtük meg.

Kiindulási alapnak az MVM Zrt. Kollektív Szerződését, a Csoportszintű Kollektív Szerződést valamint a Villamos-iparági Kollektív Szerződést tekintettük, mindezt az Mt. keretein belül. A munkavállalói oldal elvárása nem lehetett más, mint az, hogy az előbb említett dokumentumok elemei teljes mértékben visszaköszönjenek. Azonban már a tárgyalások kezdetén tudtuk, hogy ez nem lehetséges.

Ennek egyik oka, a Munka Törvénykönyvének 2012-ben történő módosítása, a másik pedig, hogy egy újonnan megszülető KSZ-ben szinte lehetetlen elérni mindazt, amely hosszú évek tárgyalássorozatai alapján alakult ki, csak közelíteni lehet azt.
A célul tűztük ki még, hogy a helyi specialitások mindenképpen megjelenjenek. Távközlési cég lévén, kiemelkedő fontosságú a nyelvi képzés, ezt a munkaadói oldal is így értékelte, így ez a terület kiemelten kerül támogatásra, természetesen figyelembe véve a teljesítmény orientáltságot is.

A jogszabályi ellenőrzések 2014. elejére megtörténtek, ezzel párhuzamosan a tartalmi elképzelések is kialakultak. Megkezdtük azon fejezetek tárgyalását, amelyekben nézetkülönbségeink voltak.

Munkánk során, felkértünk szakértőt is, akinek segítségével értelmezni tudtuk a jogszabályi előírásokat. Tisztáztuk, mely esetekben engedélyezett az Mt.-től való eltérés. Kölcsönös engedmények árán, ez év április végére kialakult a közös vélemény.
Ezután elkezdődtek az egyeztetések az MVM Zrt.-vel. Erre azért volt szükség, mert az MVM Csoport, uralmi szerződésen alapul. Annak értelmében az MVM NET Zrt. KSZ-ét is jóvá kell hagynia az MVM NET Zrt. HR osztályának. Az eltelt időszak alatt ez történt meg. Lassították a folyamatot többek között a nyári szabadságolások is. De végre sikerült.

Nem állunk meg!
Megállapodtunk, hogy tovább folytatjuk a tárgyalásokat, annak reményében, hogy a Kollektív Szerződésünket még teljesebbé tegyük, belekerüljenek olyan elemek is, amire most nem volt lehetőség.

Köszönet illeti mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon résztvevőket (dolgozók, tagok, vezetők, szakértők) akik eredményesen dolgoztak annak érdekében, hogy az aláírás megtörténhessen!

2014.11.01-ével életbe lépett az MVM NET Zrt. Kollektív Szerződése és a hozzátartozó NYILATKOZAT.

Káplár Sándor
MVM DSZ
ügyvivő

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...