< />
2015. december 12.

MEVISZ Hírek

Tájékoztató a Mátrai Erőműben kialakult helyzetről - DEMONSTRÁCIÓ

Tisztelt Kollégák!

Kedves Barátaim!

Ezúton szeretnélek Benneteket tájékoztatni a Mátrai Erőműnél kialakult helyzetről:

.

A Munkáltató és a két reprezentatív szakszervezet 2015. január 20-án állapodott meg az idei bérek alakulásáról, illetve a Megállapodás 6-os pontjában az alábbiakat rögzítette:
„ 6. A társaság kötelezettséget vállal arra, hogy 2015. október 15-ig a cég 2015. évi eredmény pozíciója és a 2016. évi előzetes gazdasági helyzete alapján megvizsgálja a bérek és keresetek fejlesztésének lehetőségét, és arról jóhiszemű tárgyalásokat folytat a munkavállalói érdekképviseletekkel.”

Tudomásunkra jutott, hogy az Igazgatóság szeptember 30-án tárgyalta a hivatkozott pontban leírtakat, s döntött, hogy nincs lehetőség az évben további kifizetésre. Erről az érdekképviseleteket nem tájékoztatta, így mi november elején kezdeményeztük a „jóhiszemű tárgyalásokat”.

A két szakszervezet tárgyaló delegációja december 7-én délután lefolytatta Munkáltatóval a bértárgyalás következő fordulóját.

Az Igazgatóság Elnöke a tárgyalás elején megismételte az első fordulón kialakított álláspontját.
Az érdekképviseletek (MEVISZ és BDSZ) a Társaság 2015 évi gazdasági helyzetére való tekintettel javaslatokkal éltek.

Kezdeményezésünkre írásos választ kaptunk, amiben is a Társaság gazdasági helyzetét, valamint egy jövedelem átcsoportosításból származó bérnövekményt meghivatkozva (a kafetéria egy részének alapbéresítését), az eddig több éven keresztül fizetett év végi prémium fizetésétől elzárkózott.

A szakszervezetek tisztában vannak azzal, hogy a villamos-energia piacon kialakult helyzet miatt nem tud a Mátra olyan eredményt elérni, mint az előző években, ugyanakkor nem romlottak annyit a mutatók, hogy az indokolná a prémium teljes megszüntetését.

Elégedetlenségünknek hangot adva, december 12-én szombaton délután a tervezett Társasági évzáró rendezvény helyszíne mellett (Gyöngyös Barátok tere, a Mátra Művelődési Központ előtt) 16 órától demonstrációt tartunk, ahová akinek kedve tartja az iparágból szeretettel várunk érdeklődőket, szimpatizánsokat!


Visonta, 2015. december 8.

Medveczki Zsolt

MEVISZ titkár

A demonstráció képei az EVDSZ facebook oldalán megtekinthetőek.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#2 Vidám
2015-12-14 21:06:52
Hála az égnek. ...
#1 Szomorú
2015-12-13 18:02:51
Ezért nem volt most karácsonyi buli Gyöngyösön a főtéren :( mint tavaly Szandi koncert
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...