< />
2008. augusztus 5.

MEVISZ Hírek

Lefutottuk!

Október 3-án a Plus Budapest Maraton és Futófesztiválon 12 ezer futó vágott neki a 4 és 8 km-es minimaraton, valamint a 42 km-es maratoni távnak a városligeti rajthelyről.
A „forró drót”-ban és a Mátrai Erőmű újságban közzé tett felhívásra, melyben 5 fős, saját céges váltócsapatban is lehet teljesíteni a 42 km-es távot, a Dunamenti Erőmű csapata jelentkezett.
A Mátrások nagyon készültek arra, hogy a „Fut a Cég” elnevezésű versenyszámban jó helyezést érjenek el. A távok sem tűntek veszélyesnek, egy fő futott 13 km-t, a többieknek 6-8 km-eket kellet teljesíteni. Végül elégedettek is lehettek, hiszen a Bocsó László, Lévai Ferenc, Szücsi László,Tari Tibor és Tóth Lajos ötös 71 céges csapatból az előkelő 4. helyen ért célba. Idejük 2 óra 57 perc.
- Maradt azért tartalék a csapatban, kis szerencsével dobogóra is felfértünk volna. Jövőre 8-10 perccel többet várok magunktól, kérdés hogy a mostani ellenfelek javulnak e annyit, jönnek e új csapatok. Tavaly 50 csapat indult a céges váltóban, idén pedig 71. Ez több mint 40%-os emelkedés, ami azt jelzi, hogy egyre több munkahelyi kollektíva kapcsolódik be az ilyen, utcai futórendezvényekbe. Nagyon örülök, hogy részt vehettünk és kaptunk támogatást a szakszervezettől és a cégvezetéstől - mondta Tari Tibor csapatvezető.
A Dunamentiek is kitettek magukért.
- Sajnos későn értesültünk a felhívásról, tőlünk már 2 futó egyénileg benevezett a maratonra és a 8 km-re, mi pedig a 3 fős váltóra. Tódor Endre első maratoniján 4 óra 32 percet ért el, Gál János 57 évesen másodszor futott és 4 óra 48 perccel ért célba. 8 km-en Hammer László és Demeter András indult, a három fős váltóban Béke Imrét Pálinkás Károly váltotta, végül én voltam a befutó. Időnk 3 óra 51 perc volt, de nekünk elsősorban a részvétel volt a fontos - nyilatkozott Reiner László csapatvezető.
És valóban. A célban nézve a befutókat, akik 12 ezerből 11 800-an amatőr és szabadidejükben futó-kocogók voltak héttől hetven évesig, nekik tényleg a részvétel volt a fontos és az, hogy legyőzték a távot és saját maguk gátjait.
Sporthíreink között eddig nem nagyon tudósítottunk futóversenyekről, mert nem is volt rá alkalom. Azonban a két résztvevő csapat már egymásra talált, a cégcsoportokat képviselve részt vettek egy nagyszerű eseményen. Tudják, hogy sokan futnak - kocognak iparági berkekben, ezért ezúton is jó felkészülést kívánnak a téli hónapokban minden futó társuknak. Jövőre két rendezvényen szeretnének céges váltóban elindulni, a májusi Normafa félmaratonon és az októberi Budapest maratonon. Ha a felhívást időben közzéteszik, már csak a többieken múlik, hányan követik őket. Reméljük, minél többen. Aki mást is szeretne megtudni az utcai futásról, vagy e versenyről, a www.bpsportiroda.hu oldalon mindent megtalál.

T-i
(Forrás: "forró drót" újság 10. évf. 10.sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...