< />
2012. június 29.

MESZSZ Portré

Miskolci Fűtőerőmű Szakszervezet elnök – Kusiák Ernő

Kusiák Ernő tevékenysége szerteágazó, kevés idejéből mégis szívesen áldoz arra, hogy magáról kicsit beszéljen.

-A szakszervezeti mozgalomnak tanulóéveim kezdetétől, 1975-től tagja vagyok, kivéve egy rövidebb időszakot, a hőszolgáltatónál töltött időt. A MIFŰ Kft. megalakulása, illetve a Miskolci Erőmű Szakszervezet 2008-as megalakulásakor azonban azonnal ismét csatlakoztam a szervezethez.

-Korábbi saját szakszervezeti vezetői tapasztalatokat még nem szereztem – ez alatt azt értem, hogy még néhány éve kapcsolódtam be igazán ebbe a munkába -, ezért is nagymértékben támaszkodtam a helyi, tapasztaltabb kollégák, illetve az EVDSZ tagszakszervezetei vezetőinek segítségére, tanácsaira. Megválasztásom után részt vettem a szövetségi vezetőségi üléseken, tárgyaltam, konzultáltam a munkáltatóval is – ennek eredményeként sok tapasztalat és ismeret birtokába jutottam. Ezeket a dolgokat tudom hasznosítani a későbbiekben, illetve gyarapítani.

- Noha tisztában vagyok az előttünk álló megoldandó feladatok nagyságával, megtiszteltetésnek érezve vállaltam el a megbízást a kollégák részéről. Mindig figyelembe kell vennie egy szakszervezeti tisztségviselőnek, vezetőnek – de a munkaadónak is -, hogy a dolgozóknak a mindennapi megélhetése, a nyugodt munkakörülményei is létkérdés, sőt számukra ez a legfontosabb. Fel kell vállalni a feladatokat, mindent megtenni annak érdekében, hogy javuljon a légkör, rendeződjön a helyzet, miközben ne sérüljön senki érdeke.

Az utóbbi időszakban sikerült szakszervezetünk létszámát jelentősen bővíteni. Mivel tagságunk már a munkavállalók 95%-át lefedi, ezért úgy gondolom, elég kompetensen tudom kollégáimat és érdekeiket képviselni. Ennek nagyon örülök és minden tudásommal azon leszek, hogy a célok, elvek és feladatok megvalósuljanak, be legyenek tartva. Azt is el kell mondanom, egy szakszervezetben dolgozó csak akkor tudja munkáját jól végezni, ha hivatásként tekint a dologra, empatikus képességekkel rendelkezik és mindig, ismétlem mindig van arra ideje és türelme, hogy meghallgasson másokat, próbáljon segíteni számára a legjobb tudása szerint.

A cégről annyit elmondhatok, sajnos vagy nem, több jogutódlás is történt az üzem több évtizedes működése alatt. Előzőleg a Miskolci Hőszolgáltató Kft.-hez tartoztunk, majd az erőmű megépítése után átkerültünk a MIFŰ-be. Cégünk viszonylag rövid történetének talán legmozgalmasabb és változásoktól terhes időszakában kerültem a munkavállalói érdekképviselet vezetői pozíciójába. Azért is mondom ilyen jellemzőkkel, mivel a dolgozókat természetesen meg tudják viselni a drasztikus és hirtelen változások, melyek néha bizonytalansággal is tudnak párosulni.

Az is rendkívül fontos, hogy a tulajdonossal, munkáltatóval rendszeresen tárgyalunk mondhatom, jó a kommunikáció közöttünk – a harmonikus kapcsolat fenntartása elengedhetetlen, akkor is, ha néha bizony ellent kell mondanunk, vagy határozottabban kell a véleményünket kifejezni. Az együttműködés mindkét fél számára elengedhetetlen és közös érdek is. A szakszervezet és a menedzsment a legjobb feltételeket szeretné kiharcolni, akár a cég helyzetéről, akár a munkavállalók foglalkoztatásáról van szó. Nem szeretnénk, ha fejünk felett döntenének, a folyamatokról tájékozódunk, tárgyalunk.

-Fontos a folyamatos tájékoztatás a jogokról, a munkaügyről akár gyűlések, akár képzések formájában. Az egymással való kapcsolattartás minden formáját kihasználjuk. Emellett távlati céljaim között szerepel a régi „klasszikus” szakszervezeti hagyományok felélesztése, közös programok kezdeményezése, támogatása. Nagy népszerűségnek örvend a kollégák között a diósgyőri futball klub mérkőzéseire szóló bérlet és az uszodabérletek, ezzel is támogatni a kollégák munkaidőn kívüli sport és kulturális kikapcsolódását. Manapság a szolidaritás csak akkor alakítható ki egymás között, ha először olyan vidám, hangulatos és sokat mondó közösséget alakítunk ki a dolgozóknak – mint szakszervezet -, hogy lássák, megtapasztalják: Igen, ide érdemes csatlakozni!

Kusiák Ernő Miskolcon született, jelenleg is itt él családjával. Felesége gyógyszertári asszisztens, két gyermeke van. Szabadidejében szívesen jár színházba, kedveli a vidám darabokat. Mint mondja, újabban a klasszikus zenével és az operákkal is „kacérkodik”. Szeret barkácsolni, ezért amit tud, saját kezűleg javít, készít el otthonában.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...