< />
2015. november 25.

MESZ Portré

Az EVDSZ 25 éves Jubileumi Taggyűlésén elismerő oklevélben részesült

Berkes Sándor a MÉSZ elnöke volt 2004-2015 időszakban

Elismerő oklevelet adott át az EVDSZ elnöke BERKES SÁNDOR – nak, a paksi MÉSZ (Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete) volt elnökének.
Berkes Sándor a MÉSZ elnöke volt 2004-2015 időszakban.

1982-ben a Paksi Atomerőmű Vállalat, majd a PA Zrt. állományában kezdett dolgozni. Kezdetben, mint turbinagépész az I-es blokk „D” műszakjában, majd 1984-től turbinaoperátor, 1985-től turbina főgépészként dolgozott. Munkája során részt vett az I. és II. blokk indítási, üzembe helyezési folyamatok munkálataiban. Rendszeres segítője és oktatója volt az új belépő fiatal dolgozók szakmai és gyakorlati képzéseiben.


A MÉSZ-nek megalakulása óta tagja volt. 2000-ben a MÉSZ elnökség tagjává választották, 2004-től a MÉSZ elnökeként, továbbá a Műszakosokért Alapítvány kuratóriumi elnökeként dolgozott.

Személyes elkötelezettje volt a helyi problémák helyi szinten történő tárgyalásos megoldásának, az erőművi munkabéke tartós megőrzésének, a felesleges konfliktusok elkerülésének. 2007-ben Üzemi Tanács tagként gyakorolta a participációs jogokat. 2007 áprilisától a munkavállalói oldalt képviselte a PA Zrt Felügyelőbizottságában.

Az MVM TSZSZ-ben, a megalakulásától kezdve az elnökhelyettesi funkciót is ellátta. Az EVDSZ Váltóműszakos Bizottságában elnökként végezte munkáját. Részt vett a cégcsoportos (MVM TSZSZ) kollektív szerződés elkészítésében.

Aktív szerepet vállalt a szociális WANO létrehozásában, részt vett az együttműködési megállapodás munkálataiban a Flamanvillei szakszervezettel.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...