< />
2008. április 14.

IfjusagiTagozat Hírek

A VDSZSZ Ifjúsági Tagozata

Napirendi pontok voltak a szövetségi vezetőségi ülések által hozott határozatok ismertetése, a szövetség konföderációs tagságának aktuális helyzete, a villamosenergia-ipari kedvezményes díjszabással kapcsolatos tárgyalásokról való tájékoztatás, a kollektív szerződés, illetve az Ausztriából érkező fiatal szakszervezeti tisztségviselőknek szervezett program menete.
Harmath Péter, a VDSZSZ Ifjúsági Tagozatának elnöke tájékoztatót tartott a VDSZSZ vezetőségének legutóbbi, április 25-i üléséről az ott elfogadott határozatokról, illetve ennek kapcsán az aktuális kérdésekről. A szövetség kitűzött célja, hogy még idén rendeződjön a tagsági kapcsolat a jelenlegi konföderációval. Ismertette a kifogásolt elemeket, emellett kiemelte, hogy a demokratikus működés, átlátható pénzügyi gazdálkodás, közös elvek szerinti tevékenység elengedhetetlen a további együttműködéshez. A további döntések meghozatalára a tagság, a tagszakszervezetek véleménye alapján kerül sor. Ehhez kapcsolódik a kettős tagság intézménye is, melynek alkalmazását a szervezetek alapszabálya határozza meg.
A C-tarifával kapcsolatos tárgyalásokat ismertetve az elnök elmondta, hogy sajnálatos módon még számos nyitott kérdést kell megvitatni. Ilyenek azok a javaslatok, melyek a kedvezményezettek körét, a felhasználható energia maximalizálását, a fogyasztási helyek számát érintik. Emellett a piacnyitás időpontjától kezdve rendezni kell a piaci és a hatósági árszabályozás kapcsolatát a villamos energia tekintetében.
A VDSZSZ idén ősszel is megtartja oktatási programját a szakszervezeti tisztségviselőknek. Ezzel kapcsolatban vetődött fel a konkrét változásokkal kapcsolatos tájékoztatás igénye a kollektív szerződés és a munkatörvénykönyv tekintetében, melyet meghívott előadó ismertetne.
Következő napirendi pont volt az Ausztriából érkező fiatal szakszervezeti tisztségviselőknek szervezett program, melyre július 2-6-án kerül sor. Az osztrák kollégák tíz fővel képviseltetik magukat, a magyar érdekvédelem felépítéséről és helyzetéről, az ágazati kollektív szerződésről, a szervezettségről, a hazai szakszervezeti sajátosságokról tartandó előadások során kapnak részletes ismertetést, emellett szabadidős tevékenységre is sor kerül. A szakmai és baráti kapcsolatok ápolásában az ifjúsági tagozat is érdekelt, ezért a VDSZSZ részéről is tíz fiatal szakszervezeti tisztségviselő fogadja a vendégeket és vesz részt a programokban.
Egyéb napirendi pontként szerepelt a Dunamenti Erőműben tett szakmai látogatás, a program kiértékelése, a tapasztalatokról hangzott el tájékoztatás. Az elhangzott beszámolók szerint az üzemlátogatás rendkívül jól sikerült, a szervezés összehangolt és jó volt, a megjelent fiatalok ismét megismerhettek egy, az iparághoz tartozó erőművet, annak működését, az ott dolgozó munkavállalók tevékenységét.
Végül ismertetésre került a május 12-én sorra kerülő, a Tisza Erőmű Kft. által szervezett üzemlátogatással kapcsolatos program részletes ismertetése.
Az ifjúsági tagozat következő ülését június elején tartja meg.

- lyv -
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...