Ismét ránk köszöntött egy új esztendő! Ismét célokat kell meghatároznunk magunk számára!
Az elmúlt esztendő – pestiesen szólva – hozott hideget és meleget is. Nem jött létre bér-és szociális megállapodás tavaly az iparágban (helyi szinteken azonban döntő többségében igen), ugyanakkor sikerült megállapodásra jutnunk az ágazati kollektív szerződés módosításáról, lezárva a 2012 júliusa óta tartó tárgyalásokat és peres eljárásokat a munkáltatókkal!
A 2016. évben végzett ágazati szakszervezeti munka részletes értékelése a 2017 áprilisában megrendezésre kerülő EVDSZ Taggyűlés feladata lesz.
Előzetesen azonban elmondható, hogy az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
Az EVDSZ VII. Kongresszusa meghatározta az EVDSZ programját, azonban a program végrehajtása érdekében elvégzendő feladatokat évenként aktualizálni szükséges, az EVDSZ testületei ezt meg is tették. Először az EVDSZ Elnöksége vitatta meg a 2017. évi munkaprogramot, majd az EVDSZ Szövetségi Vezetősége,amely 2017. január 24-i ülésén el is fogadta azt.
A munkaprogram összeállításakor és elfogadásakor abból indultunk ki, hogy 2017-ben az érdekképviseletek számára a társadalmi, politikai, gazdasági környezet talán jobb lesz, mint a tavalyi évben, mind nemzetközi, mind hazai szinten. Ezt arra alapoztuk, hogy nemzetközi szinten elindult az Európai Bizottság részéről egy fontos kezdeményezés és az ezzel kapcsolatos munka, egy európai szociális pillér létrehozására. Célként fogalmazódott meg a közös gazdasági Európai Unió keretében egy közös szociális Európai Unió létrehozásának a gondolata.
További pozitívum, hogy az európai szakszervezeti szövetség (ETUC) másrészt az iparban foglalkoztatottakat európai szinten összefogó IndustriAll (melynek az EVDSZ tagja) felvállalta az európai bérek közötti egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló szakszervezeti politikát, programot, amely magába foglalja a tagállamok szintjén meglévő egyenlőtlenségek csökkentését is. Ez nagy siker a kelet- közép európai országokban működő szakszervezetek és az ezen országokban foglalkoztatott munkavállalók számára, akik az országaik EU-ba való belépése pillanatától szorgalmazzák ezt.
Az ETUC kampányt szervez az „egyenlő munkáért, egyenlő munkabért” elv érvényesülése érdekében, míg az IndustriAll madridi kongresszusa határozatában célként jelölte meg az e cél elérése érdekében folytatott tevékenységet. Ezen határozat végrehajtására már konkrét lépések is történtek, ami valószínűsíti, hogy a határozat nem marad „írott malaszt”.
A hazai viszonyokra áttérve fontos körülmény, hogy közelednek a választások és ez a hatalmon lévőket egy kicsit mindig „adakozóbbá” teszi.
Ennek jele lehet a 2016. november 24. napján a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (rövidített nevén VKF) létrejött megállapodás a minimálbér, a garantált bérminimum és a reálbérek emeléséről valamint a munkáltatói terhek csökkentéséről.
Ezen megállapodás alapján, amely több évre szól a minimálbér és a garantált bérminimum („szakmunkás minimálbér”) jelentősen növekszik az elkövetkező két évben!
Ez alatt az időszak alatt – a megállapodás alapján – a szakszervezetek egy régi követelése válik valósággá: A minimálbérek nettó értéke meg fogja haladni a létminimum értékét!
A megállapodás nem tartalmaz a keresetek növelésére vonatkozó ajánlást, de az bért terhelő munkáltatói járulék és az ugyancsak a munkáltatókat terhelő társasági adó mértékeinek csökkentésével a kormányzat meg kívánta teremteni egy több éves bérfelzárkóztatási program alapjait! A nagy kérdés, hogy ez a szándék realizálódik-e a bértárgyalásokon?
Az ágazatban is elkezdődtek a bértárgyalások. Az országos bérajánláson túl a tárgyalások keretét a tavalyi évben kötött VKSZ módosítás is jelentősen befolyásolja, hiszen a módosítás jelentős mértékben újra szabályozta a bértárgyalások tartalmát és eljárás rendjét.
A cikk megírásának időpontjában a tárgyalásokon már megállapodás született az Ágazati Bértarifa rendszer (ÁBTR) bérosztályaihoz tartozó ágazati bérminimumokról és reményeink szerint a tárgyalások tovább folytatódnak az iparági bér- és szociális ajánlásokról. Bízunk benne, hogy rövidesen erről is megállapodásra jutunk a munkáltatói oldallal!
Ez évben is fontos kihívás, hogy az akuttá vált érdekvédelmi problémákra (Mt, Sztrájk tv. nyugdíj korhatár előtti ellátás) végre megoldás szülessen!
Ugyancsak kiemel feladat az energia ipar tulajdonosi viszonyainak és egyéb változásainak (pl. átszervezések, digitalizáció) a nyomon követése és a változásokra adható érdekvédelmi válaszok megtalálása annak érdekében, hogy tagjainkat a változások a lehető legkevésbé érintsék hátrányosan.
Mindeközben tovább kell növelnünk a működésünk hatékonyságát, javítanunk kell a kommunikációnkat, bővíteni kell a szakszervezeti tagságnak biztosított szolgáltatások minőségét és mennyiségét és végezetül, de nem utolsó sorban biztosítani kell a szervezetünk stabil gazdálkodását!
Van feladat tehát bőven.
Kívánom magunknak, az EVDSZ-hez tartozó szakszervezeti tagságnak, az EVDSZnek, a tagszakszervezeteinknek, a szakszervezeti tisztségviselőknek, hogy legyen erőnk az előttünk álló feladatokat elvégezni, legyen boldog, sikerekben gazdag 2017-es évünk!
Hogy az előttünk álló feladatokat el tudjuk végezni, összefogásra, szolidaritásra van szükség, hiszen mindannyian tudjuk:
EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!
dr. Szilágyi József
EVDSZ Elnök
Az írás a 2017. január 31-én megjelent Forró Drótban is olvasható.
Küldje tovább! | Nyomtatható verzió | Vissza a lap tetejére |
EVDSZ 2018. évi Rendezvényterve
EVDSZ 2018. évi Munkaprogramja
EVDSZ PROGRAMALKOTÁS 2018-2023
Aláírásra került a Villamosenergia-ipari Bér- és Szociális Megállapodás 2018-ra vonatkozóan
Villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés (2017. január 1-től)