< />
2017. február 21.

Rábólintott a kormány a béremelésre

A 2017. február 16-i kormányinfón Lázár János kijelentette, a kormány előző napi döntése értelmében több lépésben, 30 százalékkal nő az állami tulajdonú cégek dolgozóinak bére 2019-ig.

A MÁV-nál 13, a Magyar Postánál 14 százalék az idei béremelés.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a MÁV és a Magyar Posta helyzetét emelte ki, és elmondta, az előbbinél idén 13, jövőre 12, 2019-ben pedig 5 százalékos béremelést hagytak jóvá, az utóbbinál pedig idén 14, jövőre 12, 2019-ben pedig 6 százalékot hagyott jóvá a kormány.

A miniszter elmondta azt is, hogy a nemzeti fejlesztési tárcához tartozó 230 állami cég esetében döntöttek arról is, hogy az a mintegy 100 ezer dolgozó, aki a minimálbérnél kevesebbet keresne, megkapja az új minimálbért és a garantált bérminimumot.

Kijelentette: - "A kormány áttekintette a kötelező minimálbér-emelés és a garantált bérminimum emelésével kapcsolatos helyzetet - ami az állami cégeket illeti. 230 cége van a kormánynak, ami a fejlesztési minisztériumnál van, még vannak máshol is állami cégek. Most a fejlesztési minisztériumnál lévő állami cégekről beszélünk, ezek közül nyilvánvalóan kiemelkedik például a MÁV, vagy kiemelkedik a Posta, a Volán társaságok vagy a regionális vízművek, vagy a megváltozott munkaképességű választópolgárokat foglalkoztató cégek. 100 ezer munkavállalóról döntött tegnap a kormány. A kormány döntése értelmében a 100 ezer ember esetében először is azok, akik kevesebbet keresnek, mint az új minimálbér, azok természetesen megkapják a kormánytól a minimálbért és a garantált bérminimumot is. A többi munkavállaló esetében pedig 2019-ig egy 30%-os béremelésre kerül sor, ami például azt jelenti, hogy 2017-ben a MÁV-csoportnál 13%, 2018-ban 12%, 2019-ben pedig 5%-os béremelést hagyott jóvá a kormány."

Hozzátette, a bérmegállapodás részleteit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről Fónagy János államtitkár tárgyalta végig. Lázár János szerint a kormány megadta a mandátumot az NFM részére - részben a minimálbér és a garantált bérminimum-emelés végrehajtására - ez éves szinten 14 milliárd forintot jelent. Másrészt engedélyezte az ezt meghaladó, többi munkavállalót érintő béremelést is. Lázár elmondta, ez utóbbi éves szinten már 100 milliárdos tétel is lehet.

forrás: MTI

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken közölte, hogy a minimálbérek emelésének hatására a kormány a többségi tulajdonban lévő állami cégek esetében a minimálbéren felüli fizetések emeléséről is döntött, miután még januárban felszólították az érintett társaságok vezetőit, hogy kezdjenek tárgyalásba a munkavállalói oldallal. Ennek eredményeként 228 szervezetnél megközelítőleg 140 ezer munkavállaló bére növekszik, sőt, a következő három évben 100 milliárdon felüli összeget fordít a kormányzat bérfejlesztésre ebben a szférában.

Az emelt béreket minden esetben visszamenőlegesen januártól kapják meg a dolgozók, leghamarabb márciusban kaphatják kézhez a már emelt jövedelmüket. Fónagy János kiemelte, hogy több társaság is jelentős önerővel járult hozzá a bérfejlesztésekhez, így a Magyar Posta, ahol négymilliárd forintot adtak a fizetések emeléséhez, az itt dolgozók bére idén 14%-kal emelkedik, de 617 milliós önerőt mutatott fel a Volánbusz is, az ott dolgozók bére ebben az esztendőben 13%-kal nő, míg a MÁV-nál nem volt önerős tartalék.

Az államtitkár kérdésre válaszolva közölte, hogy minden a fejlesztési tárcához tartozó cégre vonatkozik a három év alatt harminc százalékos emelés, így az MVM-re is, és ezek teljesítését ellenőrizni fogják. Végül hozzátette, az intézkedéstől a verseny-képesség és a munkaerő megtartását várják.

forrás: InfoRádió

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...