< />
Szerző: Gál Rezső
2010. október 5.

Nincs fehér éjszaka Szentpéterváron!

Van viszont működő és épülő atomerőmű

A történet 2010 januárjában kezdődött. Megállapodás jött létre az MVM társaságcsoportban. Ennek 2. sz. pontja a következőt tartalmazta: "Erőmű bővítésekkel kapcsolatos kötelezettség vállalás: Szerződő felek abból kiindulva, hogy mind az európai-, mind a magyar parlament, valamint az MVM Zrt. elvi döntéseket hozott az atomenergia, valamint lignit bázisú erőmű bővítés vonatkozásában, az alábbiakban állapodnak meg.

Szerződő felek együttműködnek:

  • A magyar parlament határozatának megvalósulásában, melynek során különös figyelmet fordítanak az atomerőmű bővítésére, különös tekintettel a nukleáris biztonság megvalósulására és megőrzésére.
  • Azon cél megvalósításában, hogy Magyarországon a mátrai lignitvagyon bázisán új szénerőmű épüljön.

Mind az illetékes ágazati, mind az illetékes munkahelyi szakszervezet(ek), az aláírók szándéka szerint aktív szerepet vállalnak és végeznek az atom- és lignit erőmű bővítésének humánpolitikai és biztonsági kérdéseinek érvényesülésében. A szakszervezetek képviselői az adott humán kérdéseket érintő projektek munkájába bekapcsolódnak.

A bővítési program során az MVM Zrt. támaszkodik a társaságcsoport humán erőforrására, különös tekintettel a Vértesi Erőmű Zrt.-re.

Az V. nukleáris fórum magyar résztvevői

A megállapodás szellemében került sor 2010. szeptember 28 és október 3 között egy több elemből álló programra. Az EVDSZ –delegáció tagjai: Gál Rezső EVDSZ, Lőrincz László PADOSZ,Berkes Sándor MÉSZ, Néber Tibor ADÉSZ, Oláh József paksi Üzemi Tanács, Jakab Albert és Sipos Tamás PART meghívást kaptak Igor Fomicsevtől, az orosz PROFATOM szakszervezet elnökétől, vegyenek részt egy atomerőművekkel foglalkozó fórum munkájában.

A PROFATOM több mint 400 ezer taggal az atomenergetika (erőművek, dúsítók, eldolgozók) meghatározó szakszervezete.
A magyar delegáció munkáját végig szervezte és jelenlétével is folyamatosan megtisztelte Vladimir Csugunov nemzetközi vezető, akivel szakszervezeti kérdések is megvitatásra kerültek.

A fórum témái felölelték az atomenergiai minden területét. A fő téma a nukleáris biztonság volt, de ezen kívül az újfajta reaktorvédelmet, technológia eljárást, valamint a nukleáris hulladék feldolgozása i s napirenden volt.
A Forum célja, hogy megvitassa az atomenergia biztonságos felhasználásának stratégiai és gazdasági szempontjait, az üzemeltetés alatti nukleáris és sugárzási biztonság új módszereit valamint a rádio-aktiv anyagok és az elhasznált nukleáris fűtőanyagok kezelését.

A Fórum programja
Plenáris Ülés


A biztonságos nukleáris technológiák: A biztonság stratégiája és gazdaságossága

SZEKCIÓK:

  1. Az elhasznált nukleáris fűtőanyagok kezelésének technológiai és gazdasági szempontjai, a zárt fűtőanyagok ciklusának kérdései
  2. A veszélyes nukleáris és radioaktív üzemek biztonságossá tétele/leépítése
  3. Kockázatkezelés, nukleáris felelősség biztosítás, vészhelyzetre történő felkészülés és reagálás
  4. A sugárzás ellenőrzésének eszközei és módszerei (az ATOMPROF sugárzás ellenőrzési laboratórium bemutatásával)
  5. A radioaktív anyagok nem nukleáris felhasználása


VITAFÓRUMOK:

  1. Nemzetközi együttműködés a radioaktív hulladék és az elhasznált nukleáris fűtőanyagok kezelésében
  2. Humán erőforrások, oktatás és képzés az atomenergia ágazatban
  3. A médiával és a civil szervezetekkel történő kommunikáció
  4. „A nukleáris és radioaktív biztonság 2008-2015” szövetségi előirányzott programjának megvalósítása Oroszország észak-nyugati nukleáris létesítményeiben

A Fórum ideje alatt a következő programok zajlottak:

  • Szeminárium: A nagyon veszélyes nukleáris és radioaktív üzemek számára elkülönített tartalékalapok kiadásai
  • Oroszország észak-nyugati atomerőműveinek műszaki látogatása
  • „Atomenergia ipar” nemzetközi kiállítás (LENEXPO, Pétervár kikötő)

A fórum tartalmának kivonata angolul innen letölthető.

A szekció üléseken, a vitafórumokon kb. 400 oldalnyi, több mint 50 prezentáció hangzott el, melyek elektronikus formában a rendelkezésünkre állnak, részben orosz, részben angol nyelven. A vd.hu olvasói számára - külön írásbeli kérésre (tkadi@mvm.hu címre küldött levél alapján) átadjuk. Az anyag kb. 1 GB, igény esetén hozott pendrive-ra szívesen kitesszük.

Megjegyzés: A magyar delegáció valamennyi tagja rendelkezik ezen dokumentumokkal, így tőlük is beszerezhető.

A fórum munkájából a delegáció számára a humán kérdésekkel, valamint az atomerőmű és a társadalom közötti kommunikációval foglalkozó szekció ülés volt a legfontosabb, ugyanakkor a teljes rendezvény előadásait írásban megkapták, mely jelenleg még feldolgozás alatt áll. Valamennyi anyag hamarosan letölthető lesz (részben orosz, részben angol nyelven).

Külön érdekesség volt Pr. André Maisseu-nak a World Council Of Nuclear Workers ( Wonuc) elnökének az a gondolata, mely a lakosság felé történő kommunikáció „törvényszerűségéről” szólt. Kiemelte: nem elég minden szempontból kifogástalanul működtetni az atomerőművet, azt hihető módon kommunikálni is kell. A lakosság az atomerőmű használatának, főleg új blokkok építésének szükségességében kinek hisz és kinek nem? A Wonuc elnökének tapasztalata szerint ez igaz Kanadától Kínáig, Oroszországtól Brazíliáig.

Tehát a közvélemény e kérdésben a legkevésbé hisz a bankároknak, a managereknek, tudósoknak és a politikusoknak. Fontos az ő álláspontjuk is, de nem célszerű a kommunikáció középpontjába állítani. Hisz viszont az orvosoknak, a fiatal bloggereknek, közismert tv bemondóknak, a szakszervezetnek és a híres személyiségeknek. Tehát e szempontból az EVDSZ Barabás Éva/Erős Antónia és Feke Pál/ Dobó Kata között van.

A másik főszabály: csak pozitív gondolatokat érdemes közzétenni, és nem érdemes negatív kampányt folytatni. Tehát pl. nem az olajos erőmű bocsát ki CO2-t, hanem az atomerőmű kedvező áron biztosan termel…

A humán szekcióban a képzés-oktatás áll a fókuszban.

A fórum munkájának részeként kerül sor az erőmű látogatásra. Részletes előadás következett a helyszínen. Sor került a szimulátor központ megtekintésére éles tréning gyakorlattal. Az orosz televízió interjút készített Gál Rezső, EVDSZ elnökkel.Az épülő új blokkon helyszíni bejárásra került sor. A hatalmas teret daruerdő vette körbe. Különlegességnek számított a reaktort körülvevő nagy nyomású betonépület, a reaktort körülvevő épületegység zsaluzási technológiája.

Találkozóra került sor az a szentpétervári atomerőmű helyi szakszervezeti vezetőjével. A tárgyalás nyitott légkörben folyt és együttműködési megállapodás előkészítése van folyamatban. Részletes ismertetésre került az is, hogy a működő blokk szakszervezete hogyan vesz részt az épülő blokkok életében. Az építőmunkások kollektív szerződésének megkötéséhez, a szociális és egyéb kérdések megoldásában jelentős szerepük van. Jelenleg 2600 ember dolgozik az erőműépítésen, ez a létszám várhatóan csúcsban eléri a közel 7000 főt. Finn tapasztalatok is megerősítik, hogy a humán kérdések megfelelő kezelésén időt lehet nyerni (esetleg veszteni). Esetlegesen emiatt a több hónapos veszteség euró és rubel milliókban mérhető.

Az orosz kollegák, akik az erőmű építés kapcsán több évvel előttünk járnak, vallják: jobb, ha a másik tapasztalatán okulva, a hibákat elkerülve lehet munkát végezni. Ez mindenre, így új blokkok építésére, annak szakszervezeti munkájára is igaz. A kétoldalú találkozó hasznos és jövőbe mutató volt. Ennek kapcsán felek megállapodtak abban is, hogy az orosz delegáció magyarországi jelenlétekor (2010. november 28-tól december 3-ig) az EVDSZ meghívására Budapestre jön az EPSU főtitkár helyettese Jan Willem Goudriaan 2010. november 30-án. Ezen a találkozón az EPSU munkája és a PROFATOM jövőbeni kapcsolata, esetleges belépése is napirendre kerül.

A cikk oroszul itt olvasható

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...