< />
2013. május 22.

Megállapodás az országos bérajánlásról 2013

Megszületett a megállapodás az országos bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Miután a LIGA Szakszervezetek a VASZ demonstrációja után bejelentette, hogy sztrájkbizottságot alakított, felgyorsultak a hónapok óta lassított felvételként haladó tárgyalások. A bérajánlás szövege itt olvasható.

Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon. A megállapodást ismertető budapesti sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, valamint Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke is kiemelte, hogy bár hosszú, de konstruktív tárgyalások voltak az ajánlásról.

Czomba Sándor elmondta, hogy a körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezren vannak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban fontos orientáció a bérajánlás és fontos üzenete van annak is, hogy erről magas szinten sikerült megállapodni.

Gaskó István a szakszervezeti oldal képviseletében kiemelte, hogy a 2013. évi átlagos országos bérajánlásról való megállapodáshoz hosszú út vezetett. Egyben emlékeztetett arra, hogy még tavaly decemberben írták alá a 2013. évi minimálbérről és a szakmai bérminimumról szóló megállapodást, de bérajánlásban akkor nem állapodtak meg, pedig az utóbbi 23 évben - egy kivétellel - mindig volt ilyen ajánlás. Kiemelte, hogy nagy ágazatok vártak a bérajánlásra, ettől tették függővé, hogy 2013-ban lesz-e béremelés.

Gaskó István felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalók derékhadának az utóbbi években nem volt része inflációmértékű béremelésben, vagyis csökkent a reálbér, ezt pedig tovább már nem lehetett elviselni. A LIGA elnöke hozzáfűzte, hogy Magyarországon a bérek még mindig alacsonyak, jelentős Magyarország lemaradása. Példaként említette, hogy a válságból éppen kilábaló Görögországban 700 euró, míg Magyarországon mindössze 300 euró, vagy árfolyamtól függően annál kicsit több a minimálbér.

Dávid Ferenc és Gaskó István elmondták: megállapodtak abban, hogy a bértárgyalásokon a felek tekintsék irányadónak az áprilisban benyújtott konvergenciaprogramban szereplő 2013-as gazdasági mutatókat. A VOSZ főtitkára ennek kapcsán kiemelte: elsősorban a bruttó hazai termék (GDP) változását, a háztartások fogyasztási kiadásainak alakulását - ez 0,1 százalékkal nőhet idén -, valamint a munkanélküliségi ráta alakulását vették figyelembe, amelyet 10,7 százalékra vár a kabinet idénre.

Dávid Ferenc kifejtette: konkrét szám nem szerepel a megállapodásban, ugyanakkor a konvergenciaprogramban egy ismert peremfeltétel rendszer van, ezt figyelembe véve dönthetnek a munkaadók az emelésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodásban megjelent az a négy alapelv, amelyet a munkaadói oldal kezdeményezett, vagyis hogy a bértárgyalásokon az egyeztetések résztvevői vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő, és költségviselő képességét, valamint hogy tulajdonítsanak kiemelt jelentőséget a munkahelyek megőrzésének, tehát a bérek emelése nem vezethet munkahelyek megszűnéséhez.

Gaskó István elmondta: javasolják azt is, hogy a munkahelyi béralkuk elősegítésében a munkáltatók bocsássák a szakszervezetek rendelkezésére a bértárgyalásokra való felkészüléshez szükséges munkaügyi és gazdálkodási információkat, és a szakszervezeti adatkérést ne utasítsák el az adatok üzleti titokká nyilvánításával.

A megállapodásban szerepel az is, hogy a munkavállalók jövedelmi pozícióinak megőrzése, illetve javítása érdekében a munkáltatók éljenek a béren kívüli juttatások alkalmazásának lehetőségével is. A LIGA elnöke kiemelte, hogy a kormány végig támogatta a megállapodás létrejöttét, a munkaadói oldalon pedig a VOSZ, amely korábban nemet mondott a megállapodásra, végül is "bölcs belátással" úgy döntött, hogy meg lehet egyezni.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: a megállapodás ténye is nagyon fontos, mert mutatja, hogy olyankor is meg tudtak állapodni, amikor nem volt külső kényszer. Úgy vélekedett, hogy még nincs késő most ajánlást adni, mivel jelenleg zajlanak a vállalkozásoknál a mérlegzáró közgyűlések, most fogadják el az üzleti terveket, így jó, ha ez a "mankó rendelkezésre áll". Megerősítette, hogy a megállapodást a kormány és az NGM végig gondozta, mediált a felek között.

Forrás: liganet.hu
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...