< />
2017. szeptember 25.

Európának béremelés kell! Elfogadhatatlan a kelet – nyugati bérszakadék!

Az Európai Szakszervezeti Szövetség és a magyar szakszervezetek közös nyilatkozata

(A képen balról jobbra: Beőthy-Fehér Szabolcs, dr. Szilágyi József, Palkovics Imre, Luca Visentini, Kordás László, György Károly, dr. Szabó Imre)

Az Európai Szakszervezeti Szövetség és a magyar szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a kelet és a nyugat közötti bérszakadékot az Európai Unióban. Erről tanácskoztak az uniós tagállamokban működő érdekképviseletek 2017. szeptember 22-én Pozsonyban, ahol elfogadtak egy közös nyilatkozatot is.

dr. Szilágyi József a LIGA Szakszervezetek társelnöke, az EVDSZ elnöke elmondta: bár az anyagot a Magyar Szakszervezeti Szövetség és az Európai Szakszervezeti Szövetség készítette elő, a résztvevő konföderációknak lehetősége volt a saját kiegészítéseiket hozzátenniük. Így a szöveg több fontos követeléssel vált teljessé, például - Liga javaslatra - kiegészült azzal, hogy a minimálbér haladja meg a létminimumot; hogy a bérfejlesztések százalékosan részét képezzék az országos megállapodásoknak, illetve, hogy a béremelések során a szociális partnerek vegyék figyelembe a felzárkózás feltételeit. A társelnök elmondta, mindez azt jelzi, a kelet-nyugati béregyenlőtlenségek felszámolása a nemzetközi szövetség politikájának része. Elmondta, az is kedvező, hogy az Európai Bizottság most terjeszti elő a szociális pillér javaslatát, majd hozzátette: "Bízunk benne, hogy a nemzetközi akciók célt érnek, és mindez jelentős lendületet ad a magyar bérfelzárkóztatásnak is".

A szakszervezetek közös, az Európai Szakszervezeti Szövetséggel egyetértésben született nyilatkozatukban (lásd lejjebb) infláció fölötti béremeléseket, a minimálbér további emelését, az országos és helyi kollektív alkuk intézményeinek megújítását, a legnagyobb foglalkoztató, az állami szféra magasabb béreit követelték. A dokumentumot Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok vezetője, Boros Péterné, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke és Szilágyi József, a Liga Szakszervezetek társelnöke írta alá, de az aláírókhoz később csatlakozott az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is.

Sokkoló igazság, hogy a magyar dolgozót büntetik, ha Magyarországon vállal munkát. Ez nem tolerálható az Európai Unióban 2017-ben! - szól "A kelet-nyugati bérszakadék - munkavállalói párbeszéd" című európai szakszervezeti fórum egyik fontos tanulsága.


Európának béremelés kell! Elfogadhatatlan a kelet – nyugati bérszakadék!

Nyilatkozat


Az Európai Szakszervezeti Szövetség és a magyar szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a kelet - nyugati bérszakadékot az Európai Unióban.

Elfogadhatatlan, hogy egy magyar dolgozó átlagosan nettó 840 euróval keres kevesebbet havonta, egy német munkásnál, még a megélhetési költségek figyelembevétele után is.

Még inkább elfogadhatatlan, hogy egy magyar dolgozó átlagosan nettó 947 euróval keres kevesebbet havonta, mint egy német munkás, ha az átlagbéreket a munkaerő és a gazdaság összetételéhez igazítjuk.

Összefoglalva: az a sokkoló igazság, hogy a magyar dolgozó büntetve van, ha Magyarországon dolgozik.
Ez elfogadhatatlan az Európai Unióban 2017-ben.

Minden polgár tisztességes fizetést érdemel, bárhol is éljen az EU-ban. A magyarok nem másodosztályú polgárok, az egyenlők Európai Uniója vagyunk. A közép- és kelet-európai országok dolgozó emberek méltányos díjazást érdemelnek és az egyenlő díjazás perspektívájával kell bírniuk (elismerve a valódi különbségeket).

Követeljük, hogy

  • Az EU, a nemzeti kormányok és a munkáltatók tegyenek összehangolt erőfeszítéseket és folytassanak szociális párbeszédet a bérszakadék felszámolása érdekében, infláción felüli mértékű béremelésekkel az unió keleti országaiban - így Magyarországon is.
  • Az átlagos bérfejlesztés ajánlott mértéke kerüljön minden évben rögzítésre az országos éves bér és szociális megállapodásokban. A mérték meghatározásakor a szociális partnerek vegyék figyelembe a bérfelzárkóztatás szempontjait.
  • Az Európai Unióban, ahol még nincs, vagy nem megfelelően működik, jogi kereteket kell alkotni a munkáltatók és a szakszervezetek közötti alkuk, tárgyalások érdekében.
  • Nyomást kell gyakorolni azon vállalatokra, melyek anyaországaikat elhagyva szabad prédának tekintik a közép kelet európai munkavállalókat, nem ismerik el a szakszervezeteket, és önmagukból kivetkőzve megtagadják a kollektív alkut.
  • Emelni kell a minimálbéreken, hogy azok elérjék az átlagbér 60%-át és meghaladják a létminimumot.
  • A bérszakadék csökkentése érdekében a magyar kormány – mint az ország legnagyobb munkáltatója – biztosítsa a közszféra munkavállalóinak munkájuk értékével arányos díjazását.


A 2017. szeptember 22-i, pozsonyi európai szakszervezeti fórum „A kelet-nyugati bérszakadék – munkavállalói meghallgatás” résztvevői:


Kordás László, MASZSZ elnök
Palkovics Imre, Munkástanácsok elnök
Boros Péterné, SZEF alelnök
dr. Szilágyi József, Liga Szakszervezetek társelnök
Schneider Istvánné, ÉSZT alelnök

Kapcsolódó cikkek:

- liganet.hu: Európának béremelés kell! Elfogadhatatlan a kelet - nyugati bérszakadék!

- gepnarancs.hu : Európának béremelés kell!

- napi.hu: Büntetik, ha valaki Magyarországon vállal munkát

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...