< />
Szerző: Berkes Sándor
2009. július 31.

Bemutatjuk a MÉSZ elnökét

A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete elnöke

Berkes Sándor
Bemutatkozás
Vegyipari gépész technikum elvégzése (1973) után 2000-ben teológusi diplomát és angol nyelvből középfokú „C” kategóriás vizsgát szereztem.
1982 óta a PAV, majd a PA Zrt. dolgozója vagyok. Kezdetben, mint turbinagépész az I-es blokk „D” műszakjában, majd 1984-től turbinaoperátor, 1985-től turbina főgépészként dolgoztam. A MÉSZ megalakulásától tagja vagyok a szervezetnek. 2000-ben a MÉSZ elnökség tagjává választottak, 2004-től a MÉSZ elnöke, továbbá a Műszakosokért Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok. 2007-ben Üzemi Tanács tagként gyakoroltam a participációs jogokat. 2007. áprilisától a Felügyelő Bizottság tagjaként képviselem a munkavállalói oldalt a PA Zrt. Felügyelő Bizottságában.
Érdeklődési körömhöz tartozik a bibliai apokaliptika, amely témakörben két könyvet kiadtam, és a harmadik félkész állapotban van amióta MÉSZ elnök vagyok.
A Paksi városi televízióban a Vallási Magazin műsorát vezetem, és szerkesztem.
Nős vagyok. Két lányunktól már öt unokám született, akik minden nyáron sokat vannak nálunk.
Elveim, célkitűzéseim a munkavállalói érdekvédelem terén:
- Első és legfontosabb feladatomnak tartom az érdekérvényesítés valamennyi törvényes eszközének felhasználásával a műszakos dolgozók gazdasági, szociális, egzisztenciális érdekeinek következetes, hatékony védelmét.
- Az erőműben lévő társszakszervezetekkel a kölcsönös érdekek elismerésén alapuló együttműködés megőrzése, fejlesztése, különös tekintettel a már meglévő vívmányaink, értékeink védelmére.
- Fontosnak tartom a váltóműszakos munkavállalók különösen nehéz élethelyzetének törvényes elismertetését, a fizikai, szellemi és szociális terheinek enyhítését, egészségük fokozott védelmét.
- Személyes elkötelezettje vagyok a helyi problémák helyi szinten történő tárgyalásos megoldásának, az erőműi munkabéke tartós megőrzésének, a felesleges konfliktusok elkerülésének.
- Komoly érdeksérelem, konfliktus esetén lehetségesnek tartom, akár szükségesnek is a sztrájknak, mint a munkaharc legvégső eszközének alkalmazását is, amelyet csak törvényes eszközök, s módszerek alkalmazásával tartok lehetségesnek és sikeresnek.

Elérhetőségeim:
munkahelyi tel.: 75-50-66-44; Mobil: 06/20/227-0931; e-mail: berkess@npp.hu
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...