< />
2016. január 26.

Jó hír a leendő nyugdíjasoknak: taroltak a hazai pénztárak

Jól döntöttek azok a leendő nyugdíjasok, akik a magánnyugdíjpénztárakban maradtak, a négy megmaradt pénztár ugyanis az önkéntes pénztárak teljesítményét is felülmúlta 2015-ben. Volt olyan magánpénztári portfólió, amellyel akár 9%-os éves hozamot is zsebre tehettünk, miközben az önkéntes pénztáraknál a legjobb teljesítmény 6,5% volt. A magánkasszák idén is küzdenek a túlélésért, de a tavalyi hozamokat látva a tagok többsége biztos nem hezitál sokat, amikor a tagdíj befizetéséről dönt.

6% feletti hozam az önkéntes kasszáknál

Az MNB 2014-re vonatkozó Aranykönyve szerint a tíz legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztár közel 910 milliárd forintnyi vagyont kezelt, ezek közül is az öt legnagyobb 100 milliárdot meghaladó pénztári vagyonnal rendelkezett. A jegybank listája alapján megnéztük, hogy a legnagyobb önkéntes pénztárak milyen teljesítménnyel zárták a 2015-ös évet.

A legjobb három tavalyi hozam mind 6% felett alakult:
A legjobb teljesítményt 2015-ben a Honvéd pénztár Növekedési portfóliója nyújtotta 6,5%-os éves hozammal.
Közel azonos, 6,45%-ot ért el az OTP pénztárának Növekedési portfóliója, ezt követte
a Pannónia szintén Növekedési portfóliója 6,16%-kal.

Összességében jó évet zártak az önkéntes pénztárak, de voltak persze olyan portfóliók is, amelyek 1%-os éves teljesítményt sem értek el. Ezek a Prémium pénztár Fiatalos Lendület, és az Allianz Klasszikus és Szolgáltatási portfóliója 0,5-1% közötti teljesítménnyel, bár az 1% körüli hozamot elérő portfóliókról általában elmondható, hogy jellemzően pénzpiaci és kockázatkerülőbb befektetéseket tartanak.

Ugyanakkor a kockázatkerülőbb és óvatosabb portfóliókról is elmondható, hogy nagyjából hozták a lakossági állampapírok éves hozamát, de 5% feletti teljesítményt csak a kockázatvállalóbb portfóliókkal lehetett elérni.

forrás: portfolio.hu

(Az Aegon esetén csak 2015. szeptember 30-áig rendelkezett a portfolio.hu hozamadatokkal. Az Aegon önkéntes pénztára elszámoló egységen alapuló nyilvántartási rendszert vezetett be, ezért október 1-től a közölt árfolyam 1 Ft-ról való indulása miatt az adatok nem összehasonlíthatóak az eddigi árfolyamadatokkal.)

Több változtatással is barátkozhatnak a pénztártagok: a nemrég elfogadott törvény szerint, a pénztárak ezentúl járadék formájában is teljesíthetnek kifizetést a tagok felé. A járadékszolgáltatási kötelezettség azonban nem vonatkozik azokra a pénztárakra, amelyeknek a taglétszáma nem éri el az 1000 főt. Emellett további újítás, hogy a korábbi egy helyett egyszerre több portfóliót is választhatnak a pénzük elhelyezéséhez a tagok.

A magánpénztárak vitték a prímet

Az önkéntes pénztárak tavalyi teljesítményét messze lekörözték a magánnyugdíjpénztárak. Ez esetben mind a négy megmaradt pénztárnál három azonos elnevezésű portfólió közül választhattak a tagok, így megnéztük, hogy az egyes kategóriákban melyik pénztár volt a legjobb. A kockázatkerülőbb, klasszikus portfóliók közül a legjobb éves hozamot az MKB portfóliója érte el 3,33%-kal. A nagyjából azonos mértékben kötvényekbe és részvényekbe fektető kiegyensúlyozott portfóliók közül a Horizont terméke mutatta fel a legjobb teljesítményt 6,15%-kal, a kockázatosabb növekedési portfóliók között pedig a Budapest győzedelmeskedett 8,94%-os hozammal. A pénztárak közül egyébként a Budapest volt az egyetlen olyan pénztár, amelynél mindegyik portfólió legalább két másik pénztár hozama felett teljesített.

Tavaly a pénztárak szorgos befizetéseinek eredményeképp a pénztárak megmenekültek a végelszámolástól, miután a törvényi kötelezettségnek eleget téve, hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül a taglétszám nem csökkent 70% alá. Ebben az évben sem lesz kevesebb dolguk a pénztáraknak, a honlapjukon már kivétel nélkül buzdítják a tagjaikat arra, hogy fizessék be az éves tagdíjat a pénztárhoz, amelynek mértéke egyik esetben sem változott, tehát

  • a Budapestnél évi 2400 forint,
  • a Horizontnál 6000 forint (ennek és a működési támogatásnak a mértéke a februári közgyűlést követően változhat),
  • az MKB-nál 12 000 forint (tehát havi 1000 forint), míg
  • a Szövetségnél 4800 forint.


Ami nem változott, hogy az MKB továbbra is havi befizetésre buzdítja a tagjait, a többi pénztár viszont az egyösszegű befizetés mellett teszi le a voksát. Úgy tudjuk, hogy a Budapestnél már 2016-ra is megvan a 70%-os tagdíjfizetői arány.

A tagdíjak mellett látszólag nagy hangsúlyt helyeznek a pénztárak a működési támogatásokra is, miután a befizetett tagdíjakból levont 2,5%-os rész nem elég a pénzárak működési költségeire. A kért működési támogatások 6000-12 000 forint között szóródnak:

  • a Budapest a 2400 forintos éves tagdíj mellett 6000 forintnyi,
  • a Horizont 6000 forint tagdíja mellett további 6000 forintnyi,
  • az MKB a 12 000 forintos éves tagdíj mellett további 12 000 forintnyi, míg
  • a Szövetség a 4800 forint mellett évi 8000 forintnyi működési támogatást kér tagjaitól.

Forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek:

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...