< />
2011. szeptember 22.

Kérdések és válaszok

Az EVDSZ Ifjúsági Tagozata soron következő ülését tartotta szeptember elsején, melynek fő témája volt a Munkatörvénykönyv módosításának tervezete, valamint a hónap végén tartandó ifjúsági találkozó részletes programkidolgozása és a fiatalok részvétele a lengyelországi és az országosan meghirdetett demonstrációkon.

A megbeszélésen részt vett dr. Szilágyi József EVDSZ elnökhelyettes, akit a tagozat elnöke, Petrovicsné Skuczi Ágnes kért fel arra, hogy részletesen tájékoztassa a képviselőket.


A napjainkban aktuális, a munka világát érintő témáról, a döntéshozók képviselői által hivatalosan közzétett Munkatörvénykönyv módosítástervezetről adott tájékoztatót és magyarázatot Szilágyi József. Mint elmondta, több mint száz olyan pont van a tervezetben, mely bevezetése hátrányosan érintené a munkavállalókat, a részletes elemzés megtalálható a Liga Szakszervezetek internetes oldalán.

Az elnökhelyettes a szakszervezet-politikai kérdést érintve ismertette az országos érdekvédelmi szervezetek egymás közötti kapcsolatát, melynek célja az összefogás lenne, de ez egyelőre nem történt meg, az úgynevezett Akcióegységet illetően sem. A sztrájktörvény módosításával, jogszerűtlenné tételével egy fontos eszköz került ki az érdekvédők kezéből, végső soron több olyan pontja van a tervezett kormányzati intézkedéseknek, mellyel a munkáltatói képviseletek sem értenek egyet. Végül kiemelt hangsúly került a Liga Szakszervezetek és az EVDSZ által készíttetett kisfilmre és a Munkatörvénykönyvvel kapcsolatos kérdőívre. Elhangzott, hogy tekintsék meg az audiót és minél többen válaszoljanak a kézhez kapott 12 pontos kérdésre.
A továbbiakban a képviselők megtárgyalták a Szilvásvárad Szalaj-ka-völgyben a hó végén tartandó ifjúsági találkozó részleteit. Az egyes programok összeállításának felelősei ismertették a feladatok részleteit, a jelentkezések lezárultak. A rendezvényen hetven fő vesz részt. A tagozat örömmel vette, hogy a találkozón képviselteti magát egy fiatal a VDSZ Ifjúsági Tagozatából, a meghívásnak eleget téve. A program péntek délután fórummal kezdődik, ahol előadást tart dr. Szilágyi József az aktuális munkaügyi kérdésekről. A Munka Törvénykönyvet érintő téma közös megbeszélésre kerül a Rossz álom című kisfilm megtekintése után, majd a tagszervezés lesz a témája annak az előadásnak, melyet Lőrincz László, a PADOSZ elnöke tart. A találkozón részt vevő fiatalok is elmondhatják véleményüket a készülő Munkatörvénykönyv-tervezetről, miként érintené őket saját munkahelyükön a változás, illetve az eddig bevezetett rendelkezések. A szervezők és előadók is várják a kérdéseket, mindenképpen szeretnék, ha egy közös és hasznos beszélgetés, igazi fórum alakulna ki a rendezvényen.

A találkozón a csapatokba rendeződött fiatalok a szombati napon különböző versenyfeladatokat oldanak meg, a délután a sporté, majd az este folyamán kulturális programként a Dumaszínház előadói szórakoztatják őket. Meglepetés-program is lesz, valamint ha többen vállalkoznak, éjszakai túrát is tehetnek a völgyben, vezető kíséretében.

Vasárnap délelőtt kisvasút és a Szalajka-völgy különleges miliője várja a fiatalokat.

Györki E.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...