< />
2008. augusztus 5.

EVISZ Hírek

XXXII. Iparági Vitorlás Találkozó

Kitűnően szerepeltek az E.ON Hungária csoport színeiben versenyző hajók és hajósok a XXXII. Iparági Vitorlás Találkozón.
A kétszemélyes kalózok szeptember második péntekén, az Atomerőmű SE füredi, Koloska-Marina kikötőjében adtak egymásnak randevút, s az erős szélben, a tervezettel megegyezően, négyszer futották végig az olimpiai pályát.



Az egyesületek rangsorának élén az ASE Vitorlás Szakosztály végzett, legjobb hajójuk, a Spook kormányosa Nagy Róbert, legénysége Stadler Csaba volt. Az ÉDÁSZ Vitorlás Sport Club (Szegedi Zsolt, Véber Zoltán, Horváth Attila, Heincz Balázs) az ötödik lett, míg a DÉDÁSZ Rt. csapata, (ifj. Büki Gábor, Büki Gábor, Gőzse Attila, Süle József) a hatodik helyen fejezte be a két napos küzdelemsorozatot. A félszáz vitorlást számláló mezőnyben az iparági egyéni versenyt is az ASE nyerte. A legjobb E.ON hajó, a DÉDÁSZ Rt. ifj. Büki Gábor és Büki Gábor által vezérelt kalóza a negyedik lett. A balatoni vitorlás körökben népszerű, rangos energiaipari versenyen hivatásos sportolók is rajthoz állhattak, az úgynevezett nyílt kategória aranyérmét, tehát az abszolút első helyet két neves vendég, a Szörényi Ádám, Lipták Pál páros szerezte meg.



A tőkesúly nélküli, legfeljebb tíz négyzetméternyi vitorlával rendelkező kalózok harminckettedik összecsapása a szokásos jó hangulatban, baráti légkörben zajlott le. A rendezvényt ezúttal az E.ON Hungária támogatta, a házigazda szerepére az ÉDÁSZ Rt. vállalkozott. A győriek a balatonfüredi Hotel Lidóban rendezték be a találkozó főhadiszállását, ahol a több mint száz sportoló és kísérőik, a hazai erőművek és áramszolgáltatók munkatársai, kellemes hosszú hétvégét tölthettek el.

(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 10.sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...