< />
2008. augusztus 5.

EVISZ Hírek

Sokoldalúságot igényel a versenyzőtől

Az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. távközlési szolgáltatási menedzsere több évtizede foglalkozik sporttal, versenyzőként és edzőként. Tavaly új sportággal ismerkedett meg, a racketlonnal.
- A racketlont 1986-ban találták ki Svédországban - tájékoztat kérésünkre Zoltán. - Egy ott élő barátom hívta fel rá a figyelmemet. Interneten utánanéztem, rögtön megtetszett a játék és beneveztem Ausztriában egy versenyre. Azóta is kijárok versenyezni, az osztrák ranglistán az első húszban szerepelek a legmagasabb, elit kategóriában. Az első magyar bajnokságot idén, május 21-én Győrben szerveztük meg. Csak itt lehet egyelőre Magyarországon racketlont játszani, ugyanis Győrben áll rendelkezésre mind a négy sportághoz eszköz és pálya. Ennek egyébként külön örülök, mert abszolút lokálpatrióta vagyok…
Részt vettünk sporttársaimmal a Belgiumban június elején rendezett világbajnokságon is. Az open kategóriában indultam, a csoportból történő továbbjutásban a később VB ezüstérmes finn versenyző búcsúztatott, egy ponttal kaptam csak ki tőle. Szalay Zsolt csapattársam - akkor még E.ON-os volt - pedig megnyerte az amatőr világbajnokságot. A racketlont nagyon megszerettem, nagy odafigyelést és sokoldalúságot követel meg a versenyzőktől. Célkitűzésem, hogy öt év múlva, amikor már indulhatok a senior kategóriában, világbajnokságot nyerjek!

-Kolosváry-



A racketlon szóban a racket ütőt, a lon pedig váltást jelent. A racketlon régről ismert sportágakat egyesít magában. A versenyzők asztaliteniszben, tollaslabdában, fallabdában és teniszben mérik össze tudásukat. A sportágak mindegyikében 21 pontig játszanak, és az győz, aki a végén a legtöbb pontot gyűjti öszsze. Elsőként az asztalitenisszel kezdi a két versenyző, majd jön a tollaslabda, fallabda és tenisz. A játszmák között csupán három perc a szünet. Természetesen, ha a mérkőzés közben korábban behozhatatlan előny alakul ki, akkor már a teniszt el sem kell kezdeni.
További információ: www.racketlon.hu vagy Albert Zoltán zoltan.albert@eon-hungaria.com

(Forrás: "forró drót" újság 12. évf. 7-8.sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...