< />
2008. augusztus 5.

EVISZ Hírek

Évzáró összejövetel, polgármestereknek

Amíg a nyár elején társaságunk szakemberei látogatták végig a hat dunántúli megyét, most a régió közigazgatási tisztségviselői és szakemberei tettek eleget az apátsági gimnázium Teleki-termébe szóló meghívásnak.
Szakmai, egyben évzáró rendezvényként Energiafórumra hívta a területén működő polgármestereket az ÉDÁSZ Részvénytársaság Pannonhalmára december 5-én.

A vendégeket Künszler Béla vezérigazgató köszöntötte, és a küszöbön álló szervezeti, szerkezeti változásokról tájékoztatta őket. Az E.ON csoporthoz történő csatlakozás kapcsán hangsúlyozta, hogy extra változások nem lesznek azokon a területeken, amelyek közvetlenül az önkormányzatokat illetve a lakosságot érintik. Annál inkább sem, mert például az üzemzavart elhárító mobil csoportok változatlanul a területen, állandóan bevethető helyzetben lesznek. Az önkormányzatokat az ÉDÁSZ továbbra is rendkívül fontos ügyfélként kezeli.
Az E.ON-hoz történt novemberi csatlakozás révén jó árakat és új termékcsaládot ígért a vezérigazgató. Az új - ám eddig sem ismeretlen - szolgáltatások sorából kiemelte a települések számára a díszvilágítási lehetőségeket, az önkormányzati és egyéb létesítmények belső világításának korszerűsítését, az épületek energiatakarékossági felülvizsgálatát. A lakossági kapcsolatok formái közül megemlítette a normál ügyfélszolgálatokat kiegészítő energiaszigeteket, amelyek Győrött, Sopronban, Veszprémben és már Esztergomban is közvetlenül állnak a fogyasztók rendelkezésére.
Künszler Béla rövid tájékoztatója végén megköszönte az egész évi együttműködési készségét az önkormányzatok első embereinek, szakembereinek, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is jó partnerei lesznek az ÉDÁSZ-nak.
Ezt követően Eiterer Zoltán, az ÉDÁSZ önkormányzati kapcsolatainak felelőse tartott összefogott előadást a társaság közvilágítási, díszvilágítási tevékenységéről. Egyebek között számokkal illusztrálta a kétségtelen fejlődést, amelyből az ÉDÁSZ oroszlánrészt vállalt: amíg 1999-ben csupán a települések 7 százalékában volt korszerű a közvilágítás, addig 2002 novemberére a helyzet úgy alakult, hogy 46 százalékukban már korszerűsített, 36 százalékukban folyt a korszerűsítés, s már csak 18 százalék mondható korszerűtlennek. A folyamat nem zárul le, jövőre a közvilágítások korszerűsítésére mintegy 2 milliárd forintot tud szánni az ÉDÁSZ!
Látványos vetítettképes tájékoztatón mutatta be az ÉDÁSZ beruházásában és finanszírozásában Kőszegen mostanában elkészült díszkivilágítást a tervező Lisys Rt. műszaki igazgatója, Deme László. Azt is elmondta, hogy a határmenti kisváros ma az ország legszebben kivilágított települése.
A program befejezéseként Kocsis László, a Győr 2000 Idegenforgalmi Közalapítvány elnöke szintén képekkel kísért előadásában a dísz- és közvilágítás szerepét taglalta idegenforgalmi szempontok alapján egyrészt a főváros, másrészt Győr példáját hozva fel illusztrációként. Az előadásokat követően a vendégek idegenvezető kalauzolásával megtekintették a főapátságot.

(cs.)<(Forrás: "forró drót" újság 8. évf. 12.sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...