< />
Szerző: Fehér Gábor
2012. szeptember 21.

ESZ Portré

Elektromos Szakszervezet – Fehér Gábor

-Fehér Gábor vagyok, az - Elektromos Művek széttagolódása révén létrejött - Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft.-nél végzem mindennapi tevékenységem 2007-óta. A társaságnál kezdetben a telefonos ügyfélszolgálaton dolgoztam, jelenleg az informatikai támogató rendszerek fejlesztéseinek tesztelése tölti ki az időm nagy részét.

Ahogy az ezt megelőző időkben is a munkahelyi érdekképviseletnek mindig tagja voltam. Így az Elektromos Szakszervezetbe is amint lehetőségem adódott azonnal beléptem.

A cég Üzemi Tanácsának az akkori szakszervezeti bizalmi felkérésére indulva a választásokon lettem a tagja. Harmadik éve dolgozom így együtt e két érdekképviselettel, ahol egymást támogatva és szükség esetén bevonva a munkavédelmet is – nyugodtam kijelenthetem – szép eredményeket értünk el eddig is és ahogy remélem ez után is fogunk. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a tagság oldaláról jól kivehetően érzelmeket váltanak ki a munkakörülményeket érintő folyamatos, általában negatív irányú változások, változtatási szándékok. Ez ugyanannyira generál egyszerre mind ki- és belépési szándékot is, ennek ellenére - társaságunk esetében - tényként könyvelhetjük el, hogy taglétszámunk nem csökkent, sőt!

Ez nyilvánvalóan részben annak is köszönhető - túlmenően a válság mindenkit közvetlenül vagy közvetve érintő hatásain -, hogy hangsúlyt fektetünk a folyamatos és naprakész kommunikációra a tagsággal, beleértve a közös megmozdulások, kapcsolatépítő kirándulások lehetőségét is a társszervezetekkel. (EVDSZ, LIGA, Vifi)

De itt nem állhatunk meg, nem dőlhetünk hátra mivel az érdekképviseletek értelme, érdekérvényesítő ereje a tagság nagyságával minduntalan minden irányból közismerten górcső alá kerül. Éppen ezért tartom - személy szerint én is – az egyik legfontosabbnak a vélemények teljes körű megismerése céljából a személyes kapcsolattartást, tájékoztatást ahol csak lehetőség adódik rá.

Csak irodaszékből e-mail-en „arctalanul” ez nem kivitelezhető a tagság által jogosan elvárt eredménnyel.

Mindent összefoglalva kijelenthetem: dolgunk ugyan van elég, de csapataink harcban állnak, a küzdeni vágyás töretlen!

Természetesen szabadidőmben azért én is kikapcsolódom, de azt is csak aktívan: kerékpározom amikor csak tehetem!

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...