< />
2011. december 2.

ESZ Hírek

Az „Új Mt. Tervezet” a szakszervezet szemszögéből!

Mit is jelent a Munka Törvénykönyve (Mt.) jelen tervezete a mi szemszögünkből, hiszen a médiákból áramlanak felénk az információk.
Először is tisztázzuk, hogy a munka világának, szereplőinek ez a „bibliája”! Tehát erre épül a munkavállalók, és munkaadók közötti kapcsolatrendszer, és igen a KSZ is, ennek szellemében köthető! Tudni kell, hogy ahol meg nincs KSZ ott csak a Munka törvénykönyve a mérvadó, ami rendszerint lényegesen hátrányosabb, mint a kialkudott kollektív szerződések.

Szakszervezetek azt kifogásolták, köztük mi is, hogy az állam e sarkalatos törvényből az érdekelt feleket az előkészítés folyamatából ki akarta hagyni. Az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetésével gyakorlatilag az állam kivonult a Tripartid rendszerből! Ezért a szakszervezetek az érdekérvényesítés, nyomásgyakorlás különböző eszközeihez nyúltak!

Ezek sorában a „LIGA” sztrájkot is hirdetett. Követelve:

  • újból működjön háromoldalú érdekegyeztetés Magyarországon
  • az új Munka Törvénykönyve úgy segítse elő a munkáltatók rugalmasság iránti igényét, és szolgálja a foglalkoztatás növelését, hogy sem a munkavállalók, sem a szakszervezetek alapvető érdekeit ne veszélyeztesse
  • az új nyugdíjrendszerről, beleértve a korhatár előtti nyugdíjazás különféle formáit, érdemi tárgyalásokra kerüljön sor.

Már körvonalazódik a háromoldalú egyeztetésnek az új formája. Sikerült az új Mt. tervezetének változtatása sok kérdésben. Bízunk benne, hogy a kormány belátja, hogy a munkavállalókat nem lehet kihagyni a döntés előkészítés folyamatából.
A munkáltatói szövetség is csatlakozott a szakszervezetek Mt. módosító indítványához, és sok kérdésben a szakszervezetek mellé állt, holott az Mt. tervezete a „munkáltatók javát” akarta szolgálni, nekik akartak kedvezni a koncepció készítői.
Azonban a munkáltatói oldal felismerve, hogy Európában, a társadalmi felelősséggel bíró munkáltatók érdekeltek a korrekt tárgyalásokban, és egyenrangú félként kezelik a munkavállalókat, ennek az elvnek kell megjelennie az új Mt. szövegében is.


Németh Lajos
ESZ elnök

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...