< />
Szerző: Magi Imréné
2017. május 25.

DUVISZ Portré

Magi Imréné (Kuti Horváth Mária)

Az EVDSZ Felügyelő Bizottságának tagja

1978. augusztus 1-től dolgozom a villamosenergia-iparban. Ekkor találkoztam először a szakszervezettel. Mint tag részt vettem a munkában. 1994-ben a környezetemben felkértek, hogy vállaljam el a bizalmi munkát. Kicsit félve eleget tettem a közösség felkérésének, majd rövidesen a DUVISZ gazdasági
tevékenységébe is betekintést nyertem, mint GEB tag, majd mint GEB elnök. 1994-től bizalmi, majd főbizalmi tevékenységet látok el, üzemi tanács tagjaként szívesen segítek minden munkaügyi vagy gazdasági probléma megoldásában. Nem sokkal később az EVDSZ GEB tagjaként már a szövetség pénzügyeit is ellenőriztem, majd 2016-tól mint Felügyelő Bizottsági tag végzem ezt a feladatot a mai napig is.

Nagyon fontosnak tartom a pontos precíz gazdálkodást. A tagok érdekében minden esetben a jogszabályoknak megfelelően kell eljárni.

1978. augusztus 1. – jelenleg is Adó- és járulékügyi főelőadóként dolgozom a Vértesi Erőmű Zrt.-nél (és jogelődei)nél) Oroszlányban, a jogszabály-követésnek munkakörömből adódóan is naprakésznek kell lennie.

Feladatkörök Eredmények
Bérszámfejtés

500-3000 főt foglalkoztató vállalat munkavállalóinak havi műszakadatainak rögzítése, bérszámfejtése. Állományon kívüli személyek bérének elszámolása. Termelési gyakorlatos személyek elszámolása.
Munkásellátás A vállalat dolgozói számára a munkásszállás, munkásszállítási feladatok ellátása. Munkaruha beszerzése, és munkavállalóknak való kiosztása. Albérlet támogatások elszámolása. Munkahelyi étkeztetési feladatok ellátása.
VBKJ rendszer kialakítása és működtetése Helyi választható béren kívüli juttatási (cafetéria) rendszer kialakítása, karbantartása, havi szintű működtetése. Kapcsolattartás az önkéntes nyugdíjpénztárakkal, önsegélyző pénztársakkal, egészségpénztárakkal.
Adó- és járulékügyi feladatok ellátása Adó- és járulék ügyekkel kapcsolatos helyi szintű belső szabályzatok karbantartása. Bérfeladások adójogszabályi megfelelőségének folyamatos ellenőrzése. A Társaság havi adóbevallásának elkészítése. Önellenőrzési feladatok elvégzése. Rendszeres kapcsolatot tartok a kapcsolódó felügyeleti szervekkel.

EGYÉB SZAKMAI TEVÉKENYSÉG

• 2001 óta tagja vagyok a VITAMIN Egészségpénztár igazgatóságának.
• A DUVISZ vezetőségében az ellenőrző bizottság elnöki feladatait látom el.
• Az EVDSZ Felügyelő Bizottságának tagja vagyok.
• Elvégzem a Villamos Energia Ipari Nyugdíjas Alapítvány adminisztrációs és könyvelési feladatait.
• Regisztrált mérlegképes könyvelő vagyok.
• Több alkalommal vettem részt szakmai rendezvényeken, továbbképzéseken és konferenciákon.

TANULMÁNYOK

1974-1978. Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközép Iskola, Tatabánya
Pénzügyi ügyintéző és képesített könyvelő

SZAKMAI KÉPZÉSEK

• Mérlegképes könyvelő vállalkozási szakon (1999.)

• Társadalombiztosítási ügyintéző (2005.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...