< />
2010. május 13.

DUVISZ Hírek

Tüntetés Bokodon!

Oroszlányi erőmű kálváriája újabb fordulóponthoz érkezett. Döntés született arról, hogy 2010. május 18-án 9.00 órai kezdettel tiltakozó nagygyűlés lesz a Vértesi Erőmű bokodi telephelyén.

Az ok, hogy várhatóan – különböző ígéretek ellenére – az MVM Zrt. Igazgatósága 2010. május 17-én mégis úgy dönt, hogy feltöltik tartalommal az egyelőre „üres” közgyűlési meghívót, azaz leváltják a Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatóság és Felügyelő Bizottságát. A jelenlegi vezérigazgató helyére, Szabó Pál székébe pedig egy, a Magyarországon „felszámoló biztosként” ismert, dr. Magyari József kerül. Mindezek betetőzésére pedig a 7. napirendi pont keretén belül várhatóan csődeljárás indul és végelszámolás.

Mindez persze bizonytalan, mert végső soron az igazgatósági tagok szavazatán múlik az erőmű sorsa. Hogyan dönt dr. Vági Márton, Mártha Imre, Kamarás Zoltán, Pál László, dr. Kevés Tibor és Novák János? A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete (EVDSZ) közös állásfoglalást adott ki, mely itt olvasható

Bokodon várhatóan több száz tüntető lesz és az sem kizárt, hogy az erőművet „hermetikusan” elzárják a külvilágtól.
Az ügy pikantériája, hogy politikai szinten úgy tűnik konszenzus van. A FIDESZ megválasztott országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit és az eddigi képviseli, a szocialista Keleti György is azt az álláspontot képviseli, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. azonnali bezárása elfogadhatatlan. Oroszlány és Bokod települések távfűtése okán a továbbműködtetés szükségszerű. A helyzet megoldását tárgyalásos úton kell a jövőben tisztázni.

Nézd meg a kapcsolódó cikkeinket is!

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#4 Téglás József
2010-05-18 21:54:41
Az MVM Igazgatóságának ülésén részt vettek a villamosenergia- és bányaipari reprezentatív szakszervezetek vezetői is, akik (szóbeli) tájékoztatást kaptak a napirendre vétel okairól, a kialakult helyzet kapcsán a jogszabályokból következő kötelező lépésekről. A szakszervezeti vezetők kifejtették álláspontjukat és véleményüket a tervezett lépésekkel kapcsolatban, a tervezett intézkedés újragondolását kérték, s habár az MVM Zrt. Igazgatóságának gazdasági helyzetértékelését és számszerűségét nem tudták cáfolni (ez nem igaz), a továbbműködés szükségszerűsége mellett érveltek, egyben kihangsúlyozták a Vértesi Erőmű Zrt. és az orsozlányi térség szempontjából kiemelten kezelendő szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai megfontolásokat.
Annak érdekében, hogy a folyamatokban a döntéshozatal során a munkavállalói oldal szempontjai minél inkább megjelenhessenek, az MVM felajánlotta a szakszervezeti oldalnak, hogy a VÉ Zrt. Igazgatóságába tagot delegáljanak, de a lehetőséggel a szakszervezeti oldal sajnálatos módon nem kívánt élni (igen de a szakszervezet nincs abban a helyzetben, hogy az általa nem támogatott megoldásokat érdemben támogassák).
#3 Téglás József
2010-05-18 21:46:10
http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10506:demonstralnak-a-szakszervezetek-a-vertesi-erm-koezgylesenel&catid=38:ahirek&Itemid=108
#2 Téglás József
2010-05-18 21:44:15
http://oritel.hu/index.php?nid=1094
#1 Téglás József
2010-05-18 21:42:56
http://hrglobe.hu/index.php?p=news&act=show&cid=6631
http://www.mon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/bezar-a-vertesi-eromu/cn/news-20100518-07581508
http://www.magyarhirlap.hu/online/lakat_kerul_a_vertesi_eromure.html
http://www.boon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/bezar-a-vertesi-eromu/cn/news-20100518-07581508
http://www.rtlhirek.hu/cikk/319965
http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=323126
http://www.echotv.hu/gazdasag/dontottek_a_vert_sorsarol_.html
http://index.hu/gazdasag/blog/2010/05/18/bezar_a_vertesi_eromu/
http://www.hirszerzo.hu/cikk.bezar_a_vertesi_eromu.151485.html
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=298866
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=298522
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=297589
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=297210
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=295538
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=292613
http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20100518-veegelszamolassal-szunik-meg-a-vertesi-eromu.html
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=108815
http://www.tozsdeforum.hu//index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=410023&red=hk
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=446106
http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=323045
http://www.hrportal.hu/c/vegelszamolasra-keszulnek-a-vertesi-eromunel-a-dolgozok-tuntetnek-20100518.html
http://mandiner.hu/cikk/20100518_bezar_az_utolso_magyar_szenbanya_leall_a_vertesi_eromu_is
http://www.mfor.hu/cikkek/Tovabb_uzemel_a_vertesi_eromu__de_a_banyanak_vege.html
http://www.vg.hu/vallalatok/energia/lehuzza-a-rolot-a-vertesi-eromu-316190
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=667248
http://hrglobe.hu/index.php?p=news&act=show&cid=6630
http://gondola.hu/cikkek/71429-Tuntetnek_a_munkahelyekert_.html
http://www.fn.hu//allas/20100518/tuntetnek_munkahelyekert/
http://www.mno.hu/portal/713677
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...