< />
2016. február 23.

DUVISZ Hírek

Reményvesztettek az erőmű kapcsán

A HírTV riportja

Több száz ember került utcára a januárban leállított vértesi erőműből – sokan közülük nem is bíznak abban, hogy újra munkát találnak, a nyugdíjig ugyanis már csak pár évük van. Az állami társaság átképzést, illetve új szakma tanulását ajánlotta fel nekik kárpótlásul.<kep2 align=right>

forrás: hirtv.hu

– Nem tudok aludni, két órákat alszom, úgy kelek fel, hogy csurom víz vagyok.

Szénási Károly a jövő héten lesz 60 éves. Tizenöt éven át, az idén januárig dolgozott a vértesi erőműben.

– Ugye még mentünk be összepakolni, a munkásruháinkat leadni, még leszámoltunk, hát olyan siralmas, az Északi-sarkon talán még nagyobb a mozgás. Hideg, sivár. Nem tudom, semmi. Az embernek a szíve megszakad, hogy vége – mondta Szénási.

Károly nem tudja, mi lesz vele – nyugdíjat még nem kaphat, és attól tart, 60 évesen sehol nem kap munkát. Amikor elbocsátották őt és társait az erőműből, kárpótlásul egy újrakezdési tanfolyamot ajánlottak, hogy tanuljanak meg egy teljesen más szakmát. „Váltani kell, és ezt fel kell dolgozni. El kell mondani, hogy a munkaerőpiacon milyen képzések iránt van igény, vagy hogy hogyan kell megjelenni egy állásinterjún annak, aki tíz-tizenöt évet egy munkahelyen dolgozott” – mondta Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az erőmű a korábbi elképzelések szerint hulladékégetőként üzemelt volna tovább. „Ezzel szemben szeptemberben bejelentették, hogy az erőmű bezár, és nem lesz alternatív tüzelőanyagra átállás, hanem még keresik a megoldást, de egyelőre konzerválnak, tehát három évig megőrzik a berendezések működőképességét, és ha ez alatt az idő alatt valamilyen modellt sikerül kialakítani, akkor talán tovább működik az erőmű. Én szkeptikus vagyok” – nyilatkozta Lazók Zoltán. Oroszlány polgármestere azt mondta, erőművet építeni ma nem egyszerű dolog. Viszont az oroszlányi egy meglévő telephely, és nagyot profitálhat belőle az, aki megveszi – főleg úgy, ha előtte bezáratja, és leviszi a piaci értékét.

„Az erőmű nem bezárásra került, hanem leállításra. És ezen belül konzerválásra” – ezt már a Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatója mondja. Vagyis az engedélyeiket még nem vonták vissza, és három év van arra, hogy új funkciót találjanak a létesítménynek. Magyari József szerint azonban arra nem lehet számítani, hogy a dolgozók száma valaha is eléri a régi létszámot. „Akinek van technológiája, van terméke, az nálunk sokkal korábban el tudja kezdeni a tevékenységét, mint hogyha egy zöldmezős beruházást indítana el bárhol Magyarországon” – mondta a vezető.

Ha végleg be akarnák zárni az erőművet, az körülbelül 35 milliárd forintba kerülne. Arra viszont csak pár milliárdot kellene költeni, hogy elindítsanak egy teljesen más tevékenységet, például hulladékégetést.

forrás és riport megtekintése: hírtv.hu

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...