< />
2007. december 21.

DUVISZ Hírek

Köszönet

Célul tűztük ki, hogy a villamosenergia iparon belül egy többségi (kétharmados) sztrájkot szervezünk, ráirányítva a törvényalkotók figyelmét arra, hogy ilyen horderejű döntéseket nem lehet társadalmi egyeztetések és egyetértés hiányában közfelháborodás nélkül meghozni.

Sajnálattal látjuk, hogy a koalíciós pártok között folyó - egy évig tartó - egyezkedések után, az érintett frakciók; a civil fórumok és szerveződések továbbá az érdekvédelmi szervezetek egyeztetési jogát sértve 2007. december 17-én el kívánják fogadni a több száz módosító indítvánnyal megtűzdelt egészségügyi törvényt.

Keleti úr 2007. december 13-án Oroszlányon a Művelődési Házban tartott fórumot, melynek során kihangsúlyozta, hogy tisztában van azzal a ténnyel, miszerint a társadalmi egyeztetés elmaradásáért az általa képviselt politikai erő a felelős, melyért elnézést kért és arra tett ígéretet, hogy törvényhez kapcsolódó száznál is több végleges szabályozás kidolgozása során széles körű társadalmi vitát fognak folytatni. Kihangsúlyozta, hogy kormányzás elkövetkező időszakában, hasonló hibát többet nem fognak elkövetni.

Szakszervezetünk képviseletében sajnálattal vettük tudomásul, hogy Szili Katalinon kívül nem volt olyan szocialista képviselő a frakcióban, aki támogatta volna azt a kérést, miszerint csak egy széles körű társadalmi vitát követően kerüljön sor az egészségügyi törvény vonatkozásában tartandó végszavazásra.

A VDSZSZ és a DUVISZ szeretné megköszönni azt a széles körű támogatást, melyet tagságunk és a szervezeten kívüli munkavállalók tanúsítottak a sztrájkszervezés során.
A DUVISZ szakszervezeti vezetése nem csak arra büszke, hogy több százan támogatták az ágazat által hirdetett demonstrációk és sztrájkok szervezését, hanem azért is köszönetét kívánja kifejezni, hogy ezt a szolidaritást egy rendkívül nehéz gazdasági helyzetben lévő és számtalan bizonytalansággal terhelt munkahelyi kollektívában kapta.

A DUVISZ 2007. december 15-én tartandó tüntetésen részt vesz, de a 17-én (ágazati részvételi többség hiányában) nem szervezi meg a sztrájkot, de arra kéri tagságát és a Vért minden munkavállalóját, hogy erősítse tovább azt az összefogást, ami jelen időszakra egy vitathatatlanul kiérlelt szolidaritási egységgé vált.

A köszönet nyilvánításon túl, a Sztrájkbizottság (Bizalmi Testület) nevében minden Munkavállalónknak kívánok Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!


Tisztelettel:


Téglás József s.k.
Sztrájkbizottság elnöke

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...