< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

Készülnek az idei sakktalálkozóra

A találkozás célja a villamosenergia-iparág hagyományainak megőrzése, az emberi kapcsolatok erősítése, a sakk népszerűsítése és a sportbarátság ápolása. A verseny védnökei Vas László vezérigazgató, Hornyák István pénzügyi igazgató, a VESE elnöke és Szegedi Tibor általános igazgató. Az Előkészítő és Szervező Bizottság vezetői Kemenesi Sándor és Tóth József, akik Fekete István országos versenybírót kérték fel a bírói feladatok ellátására.
A szervezés folyamatáról Tóth József tájékoztatott.
- A tíz tagú bizottság folyamatosan kapcsolatot tart fenn az iparági sakkbizottsággal. Az előkészületek nagyon jól haladnak, a helyszín biztosított a Hotel Panoráma Üdülőben, a díjak és tárgyjutalmak beszerzése is befejeződött. Kiküldtük a találkozókra a meghívókat, a jelentkezéseket április 20-ig fogadtuk, ez alapján állítottuk öszsze a konkrét programot.

- Miért a sakkverseny lebonyolítását vállalta az erőmű?
- Ez már a harmadik alkalom, hogy mi rendezzük a találkozót, az eddigi sikeres, jó hangulatú versenyek is gazdagítottak minket élményekkel, illetve kellő tapasztalattal rendelkezünk. A helyszín nagyon alkalmas a versenyre, természetesen ehhez minél több résztvevő megjelenése szükséges. Reméljük számos iparági kolléga megtisztel majd részvételével.

- Hogy készülnek?
- A Vértesi Erőműtől összesen tíz játékosunk indul a megmérettetésen. NB II-es csapatunk is van, hetente egyszer tartunk edzéseket.

- Hogyan alakul a program, a játékok menete?
- Az egyéni versenyek az első napon zajlanak 11 fordulós svájci rendszerben, a következő napon tartjuk a 4-4 fős csapatok játékát körmérkőzéses formában. Az értékelést a legtöbb szerzett pont alapján tesszük meg, a legjobbakat serleggel és oklevéllel díjazzuk, emellett elnyerhető különdíj is.
Reméljük minél többen eljönnek, eredményes versenyt kívánunk mindenkinek.

lyv
(Forrás: "forró drót" újság 12. évf. 4.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...