< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

Kéntelenül Szerződött
a Vértesi Erőmű Rt.

Ünnepélyes alkalomra utazott Németországba a Vértesi Erőmű Rt. delegációja. A vezetők Essenben aláírták az Oroszlányi Erőmű füstgáz-kéntelenítő szállítására és építésére vonatkozó szerződést.
Az elmúlt év májusában döntött úgy a Vértesi Erőmű Rt. Közgyűlése, hogy a cég hosszú távú működését jelentő füstgáz-kéntelenítő építésére pályázatot ír ki. A beruházás megvalósítására öt cég pályázott. A nemzetközi tenderkiírásra osztrák, lengyel, finn és két német társaság adott be szakmai anyagot. A több száz oldalnyi pályamunkák kiértékelése a Vért és az ERBE Mérnökiroda Kft. vezetésével történt.
A Vért Igazgatóságának 2002. január 11-i döntése alapján az rt. a Lurgi Lentjes Bischoff német energetikai céggel kezdte meg a szerződéskötési tárgyalásokat, melynek eredményeként január 28-án sor került a szerződés aláírására a német cég telephelyén, Essenben.
Az aláíró felek: Wilhelm G. Heil, az Igazgatóság elnöke, Thomas Stetter kereskedelmi igazgató és Takács Károly vezérigazgató egyaránt rendkívüli jelentőségűnek értékelték az eseményt.
Különleges alkalom ez nem csak a Vértesi Erőmű Rt. vezetése és munkavállalói, hanem a térség lakóinak szempontjából is, hiszen a kéntelenítő megépítése után az Oroszlányi Erőmű kén-dioxid kibocsátása 97%-kal csökken, ezáltal alkalmas lesz az európai uniós környezetvédelmi normák betartására, ami feltétele a szabadpiaci működésnek. Az üzleten túl nem szabad elfelejteni, hogy Oroszlány város és környékének környezeti terhelését drasztikusan csökkentik, ezzel az élő környezet minőségét javítják és munkát tudnak adni több, mint 2700 embernek 2014-ig.

A 27 millió eurót meghaladó szerződés a Lurgi cégnek jelentős üzleti lehetőség, emellett fontos referenciája is lesz. Ezzel a beruházással, a füstgáz-kéntelenítő szállításával az európai élenjáró technológiai alkalmasságát bizonyíthatja.

- Ennek az eredménynek az eléréséhez hosszú és nagyon rögös út vezetett, amely során a Vértesi Erőmű Rt.-nek folyamatosan bizonyítania kellett működési alkalmasságát a technikai fejlesztések és a költségcsökkentéseken keresztül. A retrofit program előkészítése több mint négy éve tart, amely kiterjed a márkushegyi barnaszénbányák fejlesztésére, az Oroszlányi Erőmű blokkjainak felújítására és a füstgáz-kéntelenítő építésére - magyarázta Takács Károly vezérigazgató, aki úgy véli, hogy Magyarország energiapolitikájában meghatározó részt kell képviselnie a hazai szénbázisú energiatermelésnek is, melynek várhatóan 2004 után csak két szereplője marad: az RWE tulajdonú Mátrai Erőmű Rt. Gyöngyösvisontán és a Vértesi Erőmű Rt. Oroszlányban.
„Meggyőződésem, hogy ezekkel a környezetvédelmi beruházásokkal ezek az erőművek alkalmasak és versenyképesek lesznek a jövőben is a villamos- és hőenergia-termelés területén is. A Vértesi Erőmű Rt. tulajdonosai is abban érdekeltek, hogy a projekt eredményesen befejeződjön.”

A füstgáz-kéntelenítő megvalósítására, a tényleges beruházásra vonatkozóan a Vért következő közgyűlése dönt.

Lovasi Andrea
(Forrás: "forró drót" újság 8.évf.2.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...