< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

Három éve az ÜT jelöltek közös programot dolgoztak ki

Három éve az ÜT jelöltek közös programot dolgoztak ki és annak teljesítéséről folyamatos tájékoztatást adtak a munkavállalók számára. Néhányat kiemelünk a korábbi tájékoztatókból.

Követeltük az ÜT képviselőjének vezérigazgatói tájékoztatókon történő részvételi jogának kialakítását. Célunk a közvetlen információ szerzés lehetőségének megteremtése volt. Sikerült elérnünk, hogy a KÜT elnökén túl, a DUVISZ elnöke is meghívottja lett az értekezletnek.

Az ÜT ígéretének megfelelően, folyamatosan véleményezte a szociális költségek területi és Vért szintű felhasználásait és gyakorolta a szociális létesítmények értékesítése során együttdöntési jogát. A "villamos szakmakultúra" képviseletének joga szerves részévé vált a KÜT működésének.

Bérgazdálkodási szempontból tovább is fontos elemnek tekintjük a "bértarifa" rendszer továbbfejlesztését. El kell mondani, hogy az átalakulás során a bányászatból beintegrálódott munkavállalók által hozott bérszerkezet és a kormány újszerű minimálbér gyakorlata, számos nehézséget okozott a tarifa rendszer fejlesztése során.
A többségi állami tulajdonosi akarat, korlátozóan hatott a bérgazdálkodásra, melynek hatására a Vért-nél csak kis mértékű reálbér-növekedés valósulhatott meg.

Folyamatos érdekképviseleti feladatot jelentett és a jövőben is sok problémával kell szembenéznünk a létszámleépítések során. Tényként állapítható meg, hogy évenkénti javaslataink ellenére sem kötődött meg a DUVISZ által igényelt "Foglalkoztatási Megállapodás".

Céljaink között szerepelt a szociális juttatások reálérték növekedésének elérése. Fontos eleme, hogy - a 13. havi elszámolás alá tartozó munkavállalók javára - finanszírozottá vált az Egészségpénztár.

Érdekképviseleti szempontból elmondható, hogy a villamos szakmakultúrát képviselő egy fő Felügyelő Bizottsági tag megválasztására került sor. Szakszervezetünk a DUVISZ munkavállalói támogatottsága tovább erősödött. Reményeink szerint - Üzemi Tanács tagnak és Munkavédelmi Képviselőnek -, a tagság széles körű támogatásával és az Önök segítségével sikerül megválasztani szakszervezeti jelöltjeinket.

DUVISZ

Célkitűzéseink

az oroszlányi erőmű "retrofit"-jának megvalósítása, érezhető reáljövedelem növekedés feltételeinek megteremtése,
a szociális juttatási rendszerek megerősítése, a létszám gazdálkodási helyzet javítása, munkavédelmi elvárások megfogalmazása.

Miért szavazzunk a DUVISZ jelöltjeire?

  • a jelöltjei, hosszú évek során szereztek tapasztalatot az érdekképviseleti és érdekvédelmi munkában,
  • többségük, a 2000. évi szakszervezeti választások során széles körű támogatással kerültek megválasztásra, mint szakszervezeti vezetők,
  • a rájuk leadott szavazatok biztosítják a "villamos szakmakultúra" Rt. szintű képviseletének jogát,
  • az általuk képviselt célok ismertek és megegyeznek a villamos szakszervezet követeléseivel,
  • napi munkájuk során - a kollektíva tagjaként - könnyen elérhetőek és ismerik a szavazáson résztvevő munkavállalók problémáit.

Miért megyek el szavazni?

  • azt szeretném, ha a "villamos szakma" képviselői is részt vennének a Vért irányítás és döntéshozás munkájában,
  • szeretném, ha a DUVISZ a BDSZ mellett, mint Kollektív Szerződést kötő fél részt venne a bértárgyalásokon,
  • biztosítani akarom, hogy a Létesítményi-, Gazdasági- és Erőmű Igazgatóságon az erőműves szakma képviselői legyenek többségben,
  • tudom, hogy a villamos szakmakultúra Vért szinten kisebb létszámú, ezért arra az egy szavazatra is szükség lehet,
  • nem akarom, hogy helyettem mások döntsenek!

Mi történik, ha a DUVISZ az ÜT választásokon nem válik reprezentatívvá?

  • véleményünk ellenében is megkötődhet a Kollektív Szerződés,
  • számunkra kedvezőtlen bérmegállapodás kerülhet aláírásra,
  • akaratom ellenére is eladásra kerülhetnek a meglévő szociális intézmények,
  • képviselet nélkül maradhat a "villamos szakmakultúra".

DUVISZ

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...