< />
2008. szeptember 8.

DUVISZ Hírek

Felavatták a DUVISZ Horgászházat

Az avatáson jelen volt Gálos Tibor, a Vértesi Erőmű vezérigazgatója, aki köszöntő beszédében méltatta a munkavállalók sikeres együttműködését, melynek eredményeként felépült a horgász létesítmény.
Gál Rezső, a VDSZSZ elnöke kiemelte a Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet jelentőségét a szövetségben. A DUVISZ tagjai a horgászház-építésben megvalósított, közösen végzett munkájával olyan példát mutat a szakszervezeti mozgalomban, amit követni érdemes.
Téglás József megköszönte az erőmű vezetésének a lehetőséget, melyet biztosított a munkálatok végzése során a szakszervezetnek és felkérte Gálos Tibor vezérigazgatót, hogy közösen írják alá a használatbavételi engedélyt. A DUVISZ elnöke kijelentette, hogy különösen öröm szakszervezeti vezetőnek lenni olyan munkavállalók között, akikre mindig lehet számítani, akik aktív tagjai az érdekérvényesítési mozgalomnak.
-A horgászház és a stég felépítésével olyan ügyben vettetek részt, melyre felfigyel az egész szakszervezeti szövetség, a munkavállalók egésze. Ez megmutatja nekik, az összefogás, kitartás és szolidaritás építő fogalmak, a terveket és célokat igenis megvalósíthatjuk közösen - mondta.
Külön köszönetét fejezte ki Dedics Lászlónak, aki az elmúlt egy évben az építési munkálatokat vezette és irányította, majd az elkövetkező esztendőben gondozza a felépített létesítményt.
Az avató szalag ünnepélyes átvágását követően tekinthették meg a vendégek és a létrehozók az igényesen kialakított, praktikusan berendezett horgászházat, mely szakszervezeti, családi és baráti összejöveteleknek, rendezvényeknek ad majd otthont. A munkavállalók büszkén mondták el, melyikük milyen munkálatban vett részt, majd tervezgették a közös programokat.

Lóczy Erzsébet
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...