< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

A pénzügyminiszter aláírta a hitelszerződést
Alapkőletétel a Vért-nél!

Május 10-én, péntek délután Varga Mihály pénzügyminiszter aláírta azt a Készfizető Kezességvállalási Szerződést
amely a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. valamint a Magyar Köztársaság Kormánya közötti garanciavállalásra vonatkozik a Vértesi Erőmű Rt. 10,3 milliárd Ft-os retrofit programjának megvalósítására. A kedvező hírt követően rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak az Oroszlányi Erőműben.
- Ez nagyon fontos pontja ennek a hosszú, évekig tartó folyamatnak. Most már megnyílik a lehetőség arra, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank és a Vértesi Erőmű Rt. közötti konkrét hitelfelvételi szerződés megköttessék. (E mögött a Vért tulajdonosainak 56%-os többségi közgyűlési határozata megvan.) Erre az eseményre május 14-én, kedden 10 órakor került sor Budapesten - tájékoztatott Takács Károly vezérigazgató.
- Szükségtelen ecsetelni, hogy menynyi nehézséget éltünk át az elmúlt napokban, hiszen két közgyűlés is foglalkozott ezzel a napirendi ponttal. A korábban „PR-lufinak” beharangozott kormányhatározatból mondhatnánk, hogy „Zeppelin léghajó” lett, mert a polgári kormány az utolsó napokban döntést hozott, a márciusi kormányhatározatnak megfelelően. A hitelszerződés biztosítja a retrofit finanszírozási hátterét, a saját erővel együtt. Május 15-éig a Lurgi Lentjes Bischoff céggel a füstgáz-kéntelenítő opciós részének a szerződése lehívhatóvá válik, illetve megköthető a SES kazán-felújítási szerződés. Megvalósíthatóvá válik 2004. június 30-ai határidővel a füstgáz-kéntelenítő üzembe helyezése, valamint a három kazán és turbina felújítása, és befejeződhet a márkushegyi mezőcsatolás összes előkészítő munkája.
Lázár Mózes országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke is hangot adott bizakodásának.
Dr. Sunyovszki Károly, Oroszlány város polgármestere elmondta:
- Büszke vagyok arra, hogy ebben a kormányzati ciklusban került nyugvópontra a Vért beruházásának ügye. Ezzel a beruházással minden oroszlányi nyert. A reális jövőbe tekintés nekünk most nagy optimizmusra ad okot.

A sajtótájékoztatót követően döntés született az április 10-én elhalasztott alapkőletétel új időpontjáról: 2002. május 23. csütörtök, 13 óra, helyszíne: Oroszlányi Erőmű.

L. A.
(Forrás: "forró drót" újság 8.évf.5.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...