< />
2008. augusztus 5.

DUVISZ Hírek

A hír és ami mögötte van

Egy fiatalembert kerestem telefonon, aki érdeklődésemre elmondta, hogy most munkanélküli, mivel korábbi munkahelye, a bánhidai erőmű megszűnt. Neki is, mint sokaknak, felajánlottak máshol más munkakört, amelyet nem tudott elfogadni. A közelben lakik és keserűen-sóvárogva tekint gyakori arra jártában egykori munkahelyére. Biztosat nem tud arról, mi lesz a létesítmény további sorsa…
Téglás Józseftől, a DUVISZ elnökétől kérdeztük:
– Tájékoztasson a volt munkavállalók helyzetéről, van-e lehetőség az önsegélyező pénztári szolgáltatásokat igénybe venniük?

– A második-körös önsegélyező pénztári szolgáltatás még küzd a „gyermekbetegségekkel”, ámde működik és szolgáltatunk, tehát igen, a szolgáltatáshoz hozzájutnak a volt munkavállalók is. Büszkén valljuk, hogy az ágazaton belül néhány más szervezettel közösen, mi mindent megtettünk a pénztár továbbélése érdekében és törődünk a munkavállalóinkkal.
A Foglalkoztatási alappal kapcsolatban csak annyit mondhatunk el a munkavállalóknak, amit mi is tudunk: A VDSZSZ és a BDSZ 2004 decemberében kötött egy megállapodást a kormánnyal, ennek szellemében járunk el. Folyamatosan regisztráljuk az igényre jogosultakat, de a szolgáltatás odaítéléséről nem tudunk dönteni, hiszen a kormány még nem nyilatkozott arról sem, hogy mikor és milyen mértékben tölti fel az alapot.
Mire is keressük a válaszokat? Lesz-e feltőkésítés, mely időpontot határozzunk meg a munkaviszony megszűnésének utolsó napjaként, – ha lesz 18. csomag, akkor mi az igényjogosultság benyújtásának utolsó határideje és hogyan legyen megtervezve a szolgáltatások kifuttatásának időütemezése? – és így tovább.
A bánhidai kollégák esetében kb. 150 fő ellátását kellett megoldani, de azért megemlítem, hogy egy év leforgása alatt mintegy 600 további munkatárs is elveszíti a munkáját…
Elmondható, hogy figyelembe vettük a munkavállalók igényeit. Sajnos, a többségük a végkielégítést vagy a nyugdíjazást választotta. A felajánlott munkakörökből kb. 55 fő esetében találkozott a munkavállalók igénye a munkáltatói ajánlattal, ők jelenleg az oroszlányi telephelyeinken dolgoznak tovább. Ismereteink szerint minden munkavállaló ellátottá vált.

– Mit lehet tudni az erőmű jövőjéről?

– A Bánhidai Erőmű telephelye jelenleg értékesítés alatt áll. A dr. Kapolyi László úr által irányított cégcsoport előleget fizetett, fenntartva a vételi szándékát. Úgy tudjuk, hogy az egyeztetések folynak és tavaszra realizálódhat az üzlet. Ha meghiúsulna az adásvétel, akkor újból meghirdetésre kerül a telephely. Szerintem akik a jövőjüket a bánhidai fejlesztésekben látják, azoknak még várniuk kell. Abban biztosak vagyunk, hogy 1-2 éven belül erőmű-beruházások indulnak az ágazatban és ennek tükrében a bánhidai telephely is felértékelődik. Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.

- Kolosváry -
(Forrás: "forró drót" újság 11. évf. 3.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...