< />
2007. június 8.

DEMASZ Hírek

X. BAKANCSOS ATOM KUPA

A rendező az Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya és a DEMETER Egyesület volt.
A főszervezőt, Jakab Albertet kérdezem a verseny megrendezéséről:
- A versenyt megelőző héten csodálatos tavaszi időben, napsütésben és 17-20 °C melegben végeztük a pályakitűzést. Igazi élmény volt akkor az erdőjárás. A verseny előtti napon azonban az addigi napos idő teljesen elromlott és a bójakirakást már szakadó esőben fejeztük be. Sajnos nem lett sokkal jobb az időjárás a verseny napjára sem, így a verseny kisebb-nagyobb megszakításokkal esőben zajlott le. A sors iróniája, hogy a versenyt követő napon a bójabeszedést ismét kellemes időben végeztük. Az esős idő sokakat visszariasztott a versenytől, a várt résztvevők kb. 2/3-a jött el.
- A kellemetlen időjárás ellenére mekkora volt az érdeklődés?
- Az előzetes nevezések alapján mi 400-450 fő részvételére számítottunk, és így is készítettük elő a versenyt (jelvények, térkép berajzolás, étel, ital, stb.). Ezért külön köszönet mindenkinek, aki eljött és az időjárástól függetlenül megpróbálta teljesíteni a versenyfeladatokat. A résztvevők létszáma az alábbiak szerint alakult: 92 csapat nevezett összesen 287 versenyzővel.
A versenyen óvás, kizárás nem volt. A célban végül minden csapat jelentkezett.
- Milyen volt a pályák nehézsége?
- A pályák ezen a töbrös területen jó időben is erős szintűek lettek volna, ezen az időjárás még tovább nehezített.
Itt szeretnék gratulálni minden részt vevő turistának, aki a mostoha időjárási körülmények ellenére végigment a versenypályán. Úgy gondolom, már ez önmagában is szép sportteljesítmény volt.
- Egy ilyen verseny komoly feladatot ró a rendezőkre, tekintettel a versenyzők ellátására is.
- A verseny szervezésében, lebonyolításában 26 személy vett részt.
Az "ellátó csapat” szorgos munkájának köszönhetően ez évben is volt lehetősége mindenkinek az energiák pótlására. A versenyt követő energiapótlás 300 db sportszelet, 40 kg kenyér, 10 kg zsír, 10 kg hagyma, 1 kg margarin, néhány üveg lekvár, 50 liter tea és 40 liter forralt bor segítségével történt.
Nem így akartuk emlékezetessé tenni versenyünket, de aki ebben az időben teljesítette a pályákat, valószínűleg sokáig emlékezni fog a versenyre. Reméljük, inkább büszkeséggel és jó kedvvel emlegetik majd és jókat anekdotáznak a versenyről.
Köszönjük, hogy a rossz idő ellenére ennyien eljöttek a versenyünkre és sok szeretettel várunk mindenkit - remélhetőleg szép, napsütéses időben - 2008. március 22-én, a XI. Bakancsos Atom Kupán.

Wollner Pál
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...