< />
Szerző: Pataki Mária Éva
2016. november 29.

DEMASZ Hírek

Szeptember végén

Az idei tisztújítást követően Gyopárosfürdőn volt a DÉMÁSZ Szakszervezet első bizalmi képzése. A tisztségviselőknek ugyanis nem csak kötelességük elsajátítani a vállalt feladatuk ellátásához szükséges ismereteket, de fontos időről időre egy oktatás formájában fel is frissíteni ezeket. A 3 napos rendezvény fő témája a DÉMÁSZ csoportban (a korábbi érdekvédelmi tevékenységek eredményeként) biztosított juttatások, eredmények átbeszélése, értelmezése, a szabályok ismertetése volt. Sajnos úgy alakult, hogy éppen az új tisztségviselők közül sokan nem tudtak részt venni az oktatáson, az viszont örvendetes, hogy a régiek megfelelő létszámban képviseltették magukat.

Az első nap kezdéseként Nagy Sándor vezetőelnök a nyári választásról ejtett néhány szót, majd felkérte a jelenlévőket egy rövid bemutatkozásra. Ehhez segédeszközként kaptunk egy labdát, melynek passzolgatásával jelöltük ki az utánunk következő bemutatkozót. Ki több, ki kevesebb erőt vitt bele a dobásba, és a nem egy esetben pontatlan célzás eredményeként maga az akció nemcsak sportosra, hanem igen vidámra sikeredett.
Az ezt követő beszélgetés során több témát érintettünk: bér, a cafetéria, az ezzel kapcsolatos esetleges munkáltatói szándék, a pénztárak működése/egyesülése, Medicover egészség-, egyéb kockázati- és életbiztosítások, jogi biztosítás, rendezvények, rehabilitáció, rekreáció, üdülés, „C” tarifa, kismamák helyzete, túlóra és az ehhez kapcsolódó elszámolások, szabadságok, EDC-kedvezmények.

A második napon részletes pénztári szolgáltatási összehasonlításokról hallhattunk. Szóba került a DÉMÁSZ csoportban működő 5 érdekvédelmi szervezet, valamint az ezek közötti egység és együttműködés fontossága. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a szakszervezet a tagok érdekében bármit megtehet és meg is kell tegyen, mert joga ugyanis ahhoz van, amihez ereje is. Szóba került a szakszervezeti taglétszám, annak növelése, az összefogás, egység, akciókészség, meglévő és szükséges eszközparkok, a külföldi szervezetekkel kapcsolatos együttműködés. Téma volt még a munkarend, a munkaidőkeret, az adatvédelem. Elhangzott, hogy mennyire fontos a bónuszértékelés öntudatos kezelése. A napot tagtoborzós szerepjátékkal, majd beszélgetéssel zártuk.

A harmadik nap témaköre az eladásunk körüli helyzet volt. ( A tranzakció időpontja sem az oktatás, sem jelen beszámoló megírásának időpontjában nem ismeretes.) E téma rendkívül hosszú ideje bizonytalan, és igen feszült helyzetet eredményez. Szakítanunk kell bizonyos szemlélettel, ugyanis az eladás munkavállalói közösségünk minden tagjára hatással lesz. Üzenni a tagsági létszámmal tudunk, de az összefogás és egység a leglényegesebb. Aki megtagadja az együttműködést, az nemcsak saját magát hozza nehéz helyzetbe, hanem minden kollégáját is. Hiszen közös érdekünk megvédeni juttatásainkat. Sokat veszíthetünk, és ez egy olyan seb lesz, ami sosem gyógyul be.
A délelőtt zárásaként kiértékeltük a 3 napot, vizionáltuk a jövőt, pozitív üzenettel bátorítottuk egymást. Jó hangulatban zárult a képzés. Vitathatatlan, hogy: Együtt erősebbek vagyunk!

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...