< />
2008. augusztus 5.

DEMASZ Hírek

Rehabon voltunk Gyulán

Fáradtan, reumától, gerinc fájdalmaktól gyötörve érkeztünk meg. A recepción kedvesen fogadtak bennünket és elmondták a legfontosabb tudnivalókat. A szálloda, szép, tiszta, kényelmes. A személyzet, kedves, udvarias.
A délelőttöket a Várfürdőben töltöttük, kezeléseken vettünk részt. A program: masszázs, tangentoros kezelés, víz alatti torna. Nagyon szép a felújított Várfürdő. A polip nevű medencében a szabadban üldögéltünk a gyógyvízben naponta két alkalommal, 20-30 percet, az indián nyárban. Az általunk választott étteremben ebédeltünk. Napi 2000 forintot kaptunk bonban az étkezésre. Vásárolni lehetett a közeli ABC-ben. Néha betértünk a cukrászdába finom süteményt enni. Ezután pihentünk a szobánkban.
Nagyokat sétáltunk ebben a szép, tiszta, fákkal, virágokkal teli, kedves városban. Megtekintettük a szépen felújított gyulai téglavárat. Nagyon tetszett a vár korhű berendezése, felmentünk a toronyba is, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. Nagy élmény volt Békéscsabán a kolbász fesztivál, mert oda is eljutottunk.
Kipihenve, meggyógyulva tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget, hogy itt lehettünk.
Én az adóm 1%-át az Egymásért-Együtt Alapítványnak fogom utalni, mert ott jól használják fel az iparági dolgozók segítésére és gyógyulására.

Deli Ferencné



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...