< />
Szerző: Györki E.
2009. július 9.

DEMASZ Hírek

A vándorkupa jövőre vándorol-e?

Augusztus 10-12 között került megrendezésre idén a VDSZSZ Sportnap Szegeden, melynek fő támogatója a DÉMÁSZ Zrt., szervezője és lebonyolítója a DÉMÁSZ Szakszervezet volt.
A VDSZSZ tagszakszervezeteinek csapatai péntek délután érkeztek a napfény városába, s közel háromszáz résztvevő foglalhatta el szálláshelyét a belvárosban. Az érkezőket Braun József, a DÉMÁSZ Szakszervezet vezető elnöke, Masa Imre Lászlóné vezető elnökhelyettes, valamint Nagy Sándor elnök főszervezők fogadták és látták el hasznos útmutatókkal. Érkezést követő gyors üdvözlés után pihenésre senki nem gondolhatott, hiszen már kezdődött is a rendezvény hivatalos megnyitója az egyetem főiskola karának sportcentrumában. A helyszín kiválóan alkalmas terepnek bizonyult a hétvégén, hiszen minden tervezett sportági versenyt egy központi helyen meg lehetett tartani.
A megnyitón a résztvevőket köszöntötte Gál Rezső, a VDSZSZ elnöke és minden csapatnak, résztvevőnek eredményes versenyzést, kellemes szórakozást kívánt, majd átadta a szót Braun Józsefnek, aki ismertette a részletes programot, a rendezvény pontos menetét.
A meghívásnak eleget téve jött el a sportnapra Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke, aki elmondta, hogy nem idegen számára az érdekvédelem által szervezett program, a LIGA sportnapokon maga is minden évben aktív résztvevő. Az elnök kijelentette, nagy örömmel vesz részt a villamosenergia-ipari szakszervezet hasonló programjain.
Az előző évekhez hasonlóan a tét az összesített versenyben ismét a vándorkupa elnyerése volt, illetve meghirdetett sportáganként a csapatok és egyének kerültek díjazásra. Szombaton kora reggel kezdődhetett maga a sportnap, ahol minden versenyszám hatalmas népszerűségnek örvendett. A labdarúgópályát övező gyepen folyamatosan nagyszámú szurkolótábor adott nyomatékot a hatalmas küzdelemnek. A csapatkapitányok mindenhol megjelentek, biztatták a versenyzőket, örömmel konstatálták az eredményes szereplést, és bosszankodtak kissé, ha nem minden az előre eltervezettek szerint alakult. A vándorkupa örökös tulajdonosának várományosaként Gembiczki Tibor, az ÉMÁSZ Szakszervezet elnöke, valamint Réffi Péter, az ÉVISZ elnöke figyelte a csapatok szereplését. A vándorkupa elnyeréséért ugyanis három alkalommal szükséges a sportnap összesített versenyét megnyerni, a két tagszakszervezet pedig már két-két alkalommal teljesítette ezeket a feltételeket.
A csapatok hölgytagjai is számos mérkőzésen bizonyíthatták tudásukat. Nagy küzdelmek alakultak ki a tollaslabda térfelein, a pingpongasztaloknál.
A petanque-pályán, e jelenleg divatos versenyszámban indult egy csapatban Gál Rezső, Major Gábor VDSZSZ elnökhelyettes és Gaskó István. Szoros küzdelemben igen jó helyezést értek el, de a csapat kijelentette, legközelebb az első helyet célozzák meg.
A célbadobás, vagyis a darts is igen sok versenyzőt és szurkolót vonzott, míg a teniszpályán inkább a gyakorlott ütőhasználók jelentek meg és bonyolították le a szetteket. Természetesen a kisebbek is mindenhol kivették részüket, bár rájuk inkább a délután folyamán, az ügyességi versenyekben számíthattak a szülők. Arányában tekintve legnagyobb számban a Budapesti Erőmű Szakszervezetének csapatát erősítette a gyerekcsapat. Ifjabb Nagy László rendkívül ügyesen megállta a helyét a lábtenisz-versenyben, ahol édesapjával, a BE Zrt. Üzemi Tanács elnökével küzdöttek a többi felnőtt versenyzővel. Az arra járó szemlélődők, szurkolók elismeréssel adóztak kitartásuknak, különdíjat követelve nekik.
A kiadós ebéd után következtek az ügyességi versenyek. Karikadobásban a gyerekeké volt a dicsőség. A Bonyhádról érkezett testvérpárnak, Szeiner Lillának és Klaudiának több pontot sikerült gyűjtenie, mint szüleinek. Ez a DÉDÁSZ Szakszervezetnek jelentett előnyt. Nagy hévvel és lelkesedéssel állt a csúzli rajtjához a Bakonyi Erőmű Szakszervezetének csapata. A kiállított fémdobozok sorban repültek szanaszét, mely nagy megelégedéssel töltötte el a versenyzőket. Szintén fémhenger volt a cél a vízipisztoly-bemutatón is, igazi csatabeli jelenetekkel. de természetesen nem sérült, nem sérülhetett meg senki. A vízipisztollyal való mérkőzés pedig nem csak a kicsiknek, a nagyoknak is rendkívül elnyerte a tetszését, hatalmas lelkesedéssel húzták meg a ravaszt. Kosárra dobás volt a feladat a streetball-pályán, a MEVISZ csapata, élén Medveczki Zsolttal, kiválóan teljesített.


Az egész napos játékos vetélkedők megmozgattak minden résztvevőt. Kora estére már egyre többen érdeklődtek a vacsora iránt. A beígért malacsütés előkészületei már a nap folyamán láthatók voltak. A három áldozat finom illata csalogatta az éhes versenyzőket, bár mennyiségük láthatóan kóstolásra lett volna elég. A népes vendégsereg aztán megnyugodott mikor kiderült, hogy a svédasztalos vacsorának csak egyszerű kiegészítője a malachús. Senki nem maradt korgó gyomorral, a díszes gyertyafényes asztalok roskadoztak a feltálalt étkek alatt. Igazi meglepetésként nem csak kés és villacsörgés hallatszott a helyszínen, élőzenés mulatság kezdődött, a táncos lábú vendégek nem is tétlenkedtek, hamar felkerekedtek a hosszú padok mellől és hangos tapssal adtak hangot tetszésüknek a zenekar és az énekes felé. Ezt követően humorest következett, majd ismét zene és tánc késő estig, mely méltó befejezése volt e mindenki számára fárasztó napnak. A rettegett vihar is elkerülte a sportnap résztvevőit, csak némi eső mutatkozott, de szerencsére az sem volt tartós.
Vasárnap délelőtt zajlott a városismereti vetélkedő, ki-ki gyalog vagy busszal vágott neki a túrának. A Budapesti Erőmű Szakszervezet csapata is "nyitott szemmel” és előzetes tervek szerint indult Szeged belvárosa felé. Miután számba vették a lehetséges tesztkérdéseket, úgy döntöttek, minden látnivalót archiválnak, hátha ez is segít. Séta közben, a Rákóczi szobor megtekintése mellett elmondták, tíz fővel érkeztek a sportnapra, és remekül érzik magukat. A részvétel nem kérdéses számukra, rendszeres látogatói a vitorlás-, asztalitenisz-, és teketalálkozóknak, emellett természetjáró túrák résztvevői is, saját szakosztályuk szervezésében. Mivel a várossal való ismerkedés időbeni kötöttséget kapott, nem ártott sietni, ami a gyerekek számára volt leginkább megerőltető. Nagy László csapatkapitány minden csapattagnak üdítő fagylaltot ígért, a megtett sétát feltételül szabva. Közben az aradi tizenháromra emlékezhettünk a róluk elnevezett téren, az emlékül állított márványtábla előtt. Itt található a Bolyai Intézet, ahol az egykori piarista gimnázium tanulója volt Juhász Gyula is. A Hősök kapuja pedig az első világháború elesett katonái előtt tiszteleg hatalmas freskóival.
A városnézők innen a Dóm térre igyekeztek, ahol céltudatosan a feltűnő, sárga pólóban posztoló állomásfőnököket keresték fel, illetve arról érdeklődtek, mire figyeljenek, mit jegyezzenek fel, amire később szükség lehet. Itt "állítólag” az egykori magyar vármegyék számát kellett megtudakolni. A bertes versenyzők nem értették, a dómot miért csak kívülről kellett megnézni - ez önálló feladat, hangzott a válasz. Innen következett a Tisza-parton tett séta, mely során a résztvevők megcsodálhatták a folyó hullámzó vizét, mely régen és napjainkban is számos alkalommal, kitörve medréből, a várost veszélyezteti. A Tisza és Szeged elválaszthatatlan egymástól, horgászok, fürdőzők, evezősök veszik birtokba a partot és vizet. A nagyárvíz 128 évvel ezelőtti teljes pusztítása után, az újjáépítés során alakult ki a mai modern sugárutas alaprajz a városban. A résztvevők elárulták, előző esti körútjuk során már megtekintették a város e részét sötétedés után. A parti sétány feladat a legutóbbi, pusztító árvíz szintjének megtekintése volt a híddal, majd következett "A közművelődésnek” átadott Móra Ferenc Múzeum neoklasszicista, monumentális épülete.
A kisebbek már nehezebben bírták a kiadós sétát, de a beígért jutalom reményében, melyet a híres-neves Virág cukrászdában kapnak majd, tovább indultak. A felnőttek elismeréssel tekintettek kitartásukra. A Klauzál-téren, az ország első egészalakos Kossuth-szobra mellett megtekintendő látványosság volt a négy oroszlán együttese, mely a fő erényeket hirdette. Szabóné Anikó és Czombosné Eszter szólította fel a sétálókat a szobor körüljárására és a fontos megtekintendőkre. Gyors visszatérés a sportcentrumba, majd lázas kérdőív-kitöltés következett.
A vicces kedvű tesztírók bizony nem a szokványos dolgokra kérdeztek rá, számos csapat ismét kiküldte tagjait, hogy kutyafuttában, de már célirányosan járják be a belvárost. Más csapatok a válaszok titokban tartása felett aggódtak. Az idő lejártával az eredmények összesítése és az eredményhirdetés kezdődött. Előkerültek a csillogó érmek, díszes oklevelek és a sokak által hőn áhított kupa. Az eredményeket Braun József konferálta be, a díjakat Gál Rezső adta át. Az eredményes szereplés elismerését elégedettséggel nyugtázták a csapatok. Újdonság volt idén, hogy a LIGA Szakszervezetek díja, a Fair Play is átadásra került. Ezt a Budapesti Erőmű Szakszervezetének csapata vehette át, mely a legnagyobb számban büszkélkedhetett a legfiatalabb versenyzőkkel.
A vándorkupa idén a PADOSZ csapatához került, a díjat Lőrincz László elnök vette át. A csapattagok nem szabtak gátat örömüknek, szinte húsvéti, locsolkodós hangulatot teremtve.
Harmadik alkalommal lett kisorsolva a forró drót újság Babafotó-pályázata. A szerencsés nyertes Wirth Gergő, akinek nagypapája, Susánszki János, az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. fehérgyarmati kirendeltségének dolgozója küldte be fényképét, benevezve a pályázatra. A nyeremény 50 000.- Ft értékű vásárlási utalvány.
A sportnap szervezőjeként volt jelen a hétvégén Kormány Zsolt, a Villamosipari Sportbizottság titkára is, aki a helyszín biztosításában és a logisztikai tevékenység zökkenőmentes lebonyolításában vett részt. Véleménye szerint igazán kellemes, családias hangulatban telt a rendezvény. Pozitívumként emelte ki a közös helyszín meglétét - ami nem csak a versenyzőknek, hanem a szurkoló csapattagoknak is jól jött, illetve tetszését fejezte ki a tréfás, ügyességi gyakorlatok ötletéért.
Ha nehezen is, de lassan minden résztvevő készülődött a hazautazásra. Egyöntetű véleményként fogalmazta meg Lengyel Imréné, Ildikó, aki a DUVISZ csapatát erősítette:
- Remekül éreztük magunkat, a szervezők igazán minden tekintetben helytálltak, a több száz vendég teljes megelégedésére. Csapatkapitányunk, Harmath Péter kicsit jobb szereplést várt volna el tőlünk, versenyzőktől. Részvételünkkel viszont bizonyítottuk, hogy a versenyzés igen fontos, de a kikapcsolódás és a jó hangulat sem utolsó szempont. Ezen kívül Szeged városa gyönyörű épületeivel, tereivel és műemlékeivel lenyűgözött bennünket. A pezsgő társasági-társadalmi élet pedig igazán irigylésre méltó. Az itt élők rendkívül büszkék lehetnek lakóhelyükre.
A résztvevők nevében köszönjük a DÉMÁSZ Zrt.-nek, a DÉMÁSZ Szakszervezetnek a támogatást, szervezést, a sok-sok munkát. A tagszakszervezeteknek a részvételt, a sportszerű játékot, mely által megvalósulhatott az idei VDSZSZ Sportnap. Bízunk benne, jövőre Debrecenben mindannyian találkozunk!
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...