< />
2008. augusztus 5.

DEDASZ Hírek

Ismét az élen

A versenyen tizenkilenc csapat, kettőszázhatvan sportoló, kísérő és szponzor vett részt. A pontszerző egyéni számokban százhatvanhárom, a páros számokban száztizenkettő páros nevét kellett a sorsoláskor feljegyezni a versenytáblákra. A résztvevők száma jól mutatja, hogy az iparág létezik, valamint azt, hogy a tenisztalálkozó és az amatőr teniszsport változatlanul népszerű. A verseny megnyitásaként Paluska Zoltán, az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. Igazgatóságának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezzel kezdődött el az egy éve várt, mindig izgalmasnak ígérkező küzdelem az Elek-
tromos SE tizenkettő és a PVTC nyolc pályáján. Az első versenynap estéjén lazításként sokan a sportpályán felállított sörsátort választották, ahol élő zene mellett fergeteges hangulatú táncestben volt részük. A fergeteges jelző az időjárásra vonatkoztatatva idén a sátoron kívülre szerencsére nem volt jellemző, hiszen az utóbbi pécsi rendezvényen hatalmas erejű vihar tombolt, de legnagyobb igyekezete ellenére is csak a kisebb sátrakat állíttatta újra a rendezőkkel.
A szombati nap esővel indult, és 11 óra után kezdődhettek el a mérkőzések. A kiesett idő miatt a PVTC pályákat is igénybe kellett venni. Délután még egy kiadós zápor ijesztette meg a résztvevőket. A versenybírákat és a rendezőket dicséri, hogy csúszások mégsem adódtak a verseny menetében.
A szokásos szombat esti közös záróvacsora, svédasztalosan, szintén a sportpályán, a sátorban volt. Vacsora előtt a kaposvári Déryné Vándor Színtársulat szórakoztatta a résztvevőket. A fehér asztal, étel, ital és élőzene melletti tánc feledtette az időjárást. A vacsora most is nagyon fontos eseménye volt a tenisztalálkozónak, hiszen így és itt lehet igazából ápolni a baráti, munkatársi kapcsolatokat, lehet és kell új ismeretségeket kötni.
A hangulatot fokozta a tombola, amelyen a szponzorok által felajánlott ajándékokat sorsolták ki.
Az első nap pénteken húsz, majd szombaton a csúszások elkerülése miatt egy ideig ismét húsz, a továbbiakban tizenkettő pályán időrendben játszották le a háromszáznál is több játszmát, amelyet a váltakozó nyári meleg, majd a hideg, esős időjárás sem tudott megzavarni. A verseny főbírája, Filadelfi Gábor biztosította az események gördülékenységét, zökkenőmentességét. A háromnapos versengés egyéni eredményeit és öszszetett végeredményét is ő hirdette ki ünnepélyes keretek között.
A díjakat és a felajánlott ajándékokat Paluska Zoltán, az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. Igazgatóságának elnöke adta át, majd megköszönte a versenyzőknek a részvételt.
A csapatverseny győztesének járó vándorkupát a tavalyi év kivételével újra, immár tizennyolcadik alkalommal az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. csapata nyerte el. A résztvevők véleménynyilvánításai alapján úgy érezzük, hogy jó hangulatú, változatos programokat nyújtó találkozót sikerült ismét szerveznünk. Köszönet jár az Elektromos SE tagjaiból álló rendező-szervező gárdának lelkiismeretes, odaadó munkájáért!
Reméljük, hogy a jövő évi jubileumi XX. Villamosenergia-ipari Tenisztalálkozónak ismét mi adhatunk otthont!
Salamon László
rendező, a tenisz szakosztály és az E.ON
Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. csapatvezetője.

A társaságok közötti pontverseny eredménye:

1. E.ON Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. 75
2. Mátrai Erőmű Rt. 66,5
3. E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt. 65
4. Vértes Erőmű Rt. 46,5
5. Paksi Atomerőmű Rt. 24,5
6. DÉMÁSZ Rt. 19
7. Pannon Power Rt. 14,5
8. ELMÛ Rt. 14
9. ÉMÁSZ Rt. 11,5
10. EKS Service Kft. 10
11. E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. 9
12. MAVIR Rt. 8,5
13. E.ON Hungária Rt. 7
14. MVM Rt. 6,5
15. Budapesti Erőmű Rt. 5
16. Dunamenti Erőmű Rt. 1
17-19. OVIT Rt. 0
Bakonyi Erőmű Rt. 0
is: energy 0

Egyéni eredmények:

F (férfi egyéni 30év alatt)
1. Szekrényes Zsolt Mátra
2. Albert Zoltán E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
3. ifj. Bükki Géza E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt
Hiezl Tamás DÉMÁSZ Rt.

F30 (férfi egyéni 30év felett)
1. Szalai Zsolt E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. Katona Imre E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt
3. Farkas Gyula Vértes
Ivicz Gyula ÉMÁSZ Rt.

F40 (férfi egyéni 40év felett)

1. Urbán László Mátra
2. Pacseszák István E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
3. Ácsi Péter Vértes
Erdész Csaba Vértes

F50 (férfi egyéni 50év felett)
1. Zöld Ferenc Paks
2. Gócs Lajos E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt.
3. Majoross László ELMÛ
Bükki Géza Vértes

F60 (férfi egyéni 60év felett)
1. Csirke István Pannon Power
2. Tatár Dénes E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
3. Varjas István E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
Putsay István EKS

N (női egyéni)
1. Tárnai Márta E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. Kalmár Dóra DÉMÁSZ
3. Balogh Anita E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
Szarvas Gabriella Mátra

N40 (női egyéni 40 év felett)
1. Varga Jánosné E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. Burkus Erika Mátra
3. Kelemen Gáborné BERT
Chilkóné Rédei R. Mátra

Párosok, szponzori verseny:

FP (férfi páros)
1. Csele B. - Szalay Zs. E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. ifj. Schmalz J. - Varga T. E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt
3. Lukács - Takács Mátra- Émász
Farkas - Vetési Vértes

FP 40(férfi páros 40év felett)
1. Bükki - Pacseszák Vértes/E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. Ácsi - Erdész Vértes
3. Putsay - dr. Tigyi EKS
Gyöngyösi - Klopcsik Paks

NP (női páros)
1. Mitterhuber - Rumszauerné E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. Bobuláné - Fábián Pannon Power
3. Szalai - Vargáné E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
Csikiné - Urbán Mátra

VP (vegyes páros)
1. Vida - Varga E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.
2. Szalay - Popp E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
3. Szilágyi - Albert E.ON Északdunántúli Áramszolgáltató Rt.
Urbán - Urbán Mátra

CSVP (családi vegyes páros)
1. Szekrényes - Szekrényes Mátra
2. dr. Király - Orcsik Vértes
3. Bódi - Bobula Pannon Power
Trinn - Trinn E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.

Szponzori verseny
1. Kóczán Viktor KgK.
2. Simon Mihály Simon Bt.
3. Jagicza Gábor EV.
Ezer Antal Köz-Megvill

Kvalifikált
1. Varga Gábor E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt.

(Forrás: "forró drót" újság 10. évf. 9. sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...