< />
2009. május 4.

Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete

DÉDÁSZ Szakszervezet

Korábbi elnöke volt Roll István, elnökhelyettes Varga László, jelenlegi elnöke Nyers János. A munkaprogramnak megfelelően cselekvően részt vesznek a munkavállalókkal kapcsolatos fórumokon, figyelemmel kísérték, kísérik a kiszervezéseket, illetve a kiszervezett munkavállalók sorsát. A tárgyalásokat a továbbiakban is úgy kívánják folytatni, hogy a kapcsolatok az E.ON Hungária Zrt.-vel jók legyenek.

Ismeretes, hogy a privatizáció során az E.ON Konszern tulajdonába került a korábbi DÉDÁSZ Vállalat.

A szakszervezet jó kapcsolatot tart fenn az üzemi tanácsokkal és a munkavédelmi bizottságokkal. Támogatják nyugdíjas tagjaikat és kiemelten kezelik a területi segélypénztár munkáját.

Az eredményes érdekvédelmi munkához sok bizalmi, testületi tag járul hozzá, ezen kívül a DÉDÁSZ Szakszervezetnek ifjúsági tagozata igen jól működik, rendszeres résztvevői és szervezői a fiataloknak tartott programoknak.

A szakszervezet feladatának tekinti a jövőben is, hogy növelje a szervezett munkavállalók számát.

Nyers János portréja.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#1 krajncz lajos
2017-06-13 11:42:48
Tisztelt szakszervezeti vezetőség ! Szomorúan közlöm Önökkel,hogy feleségem Krajncz Lajosné 1996 nov 21.-én hosszantartó súlyos betegségben elhunyt
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...