< />
2008. augusztus 5.

Borsod Hírek

Hosszabb szabadság után már hiányoznak a munkatársak

Július közepén rekkenő hőség uralkodott az egész országban. Jóleső érzés Kazincbarcikán, a Borsodi Hőerőmű hűst árasztó, ősgesztenyés által körülvett irodaháza előtt kiszállni a kocsiból.
Miákits Józsefné, Klári menedzser asszisztens kedvesen fogad, felkészült az előre bejelentett könnyed beszélgetésre.
- Nyaraltatok-e már az idén?
- Még nem sikerült, bár már egy hét szabadságot kivettem. Úgy éreztem, szükségem van egy kis kikapcsolódásra, feltöltődésre. Ezt a hetet teljes egészében otthon töltöttem aktív és passzív pihenéssel egyaránt.
- Mik a terveitek az idei nyárra?
- Márciusban vásároltunk egy családi házat, ezzel valóra vált egy nagyon régi álmunk, vágyunk. Manapság ez nem egy „könnyen emészthető” falat, és bizony eléggé megterhelte a család kasszáját. Így, sajnos, az idén le kell mondanunk a szokásos nyári szabadságról, ami nálunk is azt jelentette, mint gondolom sok más családnál, 1-2 hetet eltöltünk valahol együtt egy üdülőben, vagy apartmanban. Most a szabadságot otthon fogjuk tölteni, talán 3-4 napra elutazunk Sopronba, és valószínűleg a környékbeli strandokra fogunk járni.
- A család tagjainak milyen kívánságai vannak és azt hogyan egyeztetitek össze?
- Szerencsére egyezik a férjem és az én elképzelésem a nyári pihenést illetően. A 17 éves nagyfiunk - nagy örömünkre - még velünk tart, bár már jelentkezik egyéni igényekkel is. Az anyai aggodalmakat lassan meg kell próbálnom háttérbe szorítani, és tudomásul venni különútjait is.
- Itthon vagy külföldön érzitek jól magatokat?
- Számunkra a nyári szabadság nem egyenlő a külföldre történő utazással. Szeretünk hazai tájakat felfedezni, megismerni nevezetességeket. Mindketten nagyon vonzódunk a régi kastélyok, várak iránt, így általában itthon ilyen helyeket keresünk fel. Emellett természetesen külföldre is szívesen ellátogatunk. Voltunk már Szlovákiában, Belgiumban, Hollandiában, Angliában, Görögországban, és sikerült eljutnunk Washingtonba is. Ezek az utak mind-mind nagy élményt jelentettek.
- Mi a fontos neked a nyaralásban, például az, hogy felhőtlenül kikapcsolódj, vagy az, hogy vidám, jókedvű társaságban légy, vagy esetleg valami más?
- Megvallom őszintén, a szabadságot inkább szűk családi körben szeretem tölteni. A társaságot minden más alkalommal kedvelem, de úgy gondolom, a szabadság ideje alatt fontos, hogy ne kelljen másokhoz alkalmazkodni. Ezért nem részesítem előnyben az olyan üdülőket, ahol kötött reggeli-ebéd-vacsora idővel korlátoznak, annak ellenére, hogy természetesen kényelmesebb, mint az önellátás. Szeretem, ha teljesen a magunk urai tudunk lenni, és mi döntjük el, hogy mikor, mit szeretnénk csinálni. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos, hiszen az év során igencsak kötöttségek között telnek napjaink, muszáj ebből egy időre kiszabadulni.
- Egy hosszabb szabadság után milyen érzés újra a munkahelyedre menni?
- Nem kertelek, nem a legjobb. Az első nap kifejezetten nem az. Az ember azt sem tudja, hogyan érje utol magát, mind a teendők, mind az információk pótlása tekintetében. Nálunk szerencsére nagyon jó a munkahelyi légkör, így - megvallom - két hét után egy kicsit már vágyom is a munkatársak társaságára.

(Forrás: "forró drót" újság 8. évf.7-8.sz.)
- e.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...