< />
2007. december 29.

BESZ Hírek

TUDOMÁNYOS ELISMERÉSEK

A díj történetének negyedik díjazottja dr. Lovász László matematikus professzor, az ELTE Matematika Intézetének igazgatója, akinek dr. Sólyom László köztársasági elnök adta át a díjat. A rangos díjat Lovász László többek között Berge "perfekt gráf sejtés" bizonyításáért, Kneser nyitott kombinatorikai problémájának, valamint Shannon "Ötszög-problémájának"új módszerrel történő megoldásáért, oktatási tevékenységéért érdemelte ki. 1999-től 2006-ig a Microsoft Kutatóintézetének kutatója volt, ahol feleségével létrehozott egy hálózatokon való adattérítést segítő algoritmust, melyet a Windows Server 2003-ba be is építettek.
Átadták az idei Nobel-díjakat. A francia Albert Fert és a német Peter Grünberg kapta a fizikai Nobel-díjat az úgynevezett óriás mágneses ellenállás (GMR) felfedezéséért. A felfedezés áttörést jelentett a modern számítástechnikában, ez tette lehetővé, hogy a számítógépes merevlemezek mérete csökkenjen, miközben a rajtuk tárolt információk mennyisége nőtt.
Kémiai Nobel-díjban részesült a 71 éves német Gerhard Erti. Az indoklás szerint a szilárd felületeken végzett kutatásai, munkássága segít megérteni a rozsdásodás folyamatát, a nem égésen, hanem elektrokémiai reakción alapuló, így jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással járó üzemanyagcellák működését és az autókba szerelt, szintén környezetbarát katalizátorokat. A felületi kémia segítségével az ózonpajzs vékonyodásának folyamata is könnyebben érthető.
Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) kapta megosztva az idei Nobel-békedíjat. A kitüntetéssel a norvég parlament által kinevezett független Nobel-békedíj Bizottság azokat az erőfeszítéseiket ismerte el, melyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztése, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések megalapozása érdekében tettek. A békedíj az egyetlen, melyet nem a svéd alapító, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban adnak át.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...