< />
2012. május 16.

BESZ Hírek

Tiltakozás a MEH előtt

Amint arról korábban tudósítottunk, a Budapesti Erőmű Zrt.-nél a munkáltató és a szakszervezetek valamint az üzemi tanács között folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. Miután írásban is megkapták a cég csoportos létszám leépítési tervét a munkavállalók képviselői munkaügyi konfliktust jelentettek be. A múlt hónapban az érdekvédők egy csoportja Párizsban tiltakozott a BERT anyacégénél, az EDF székháza előtt. Párizsban a francia szakszervezetek is csatlakoztak a megmozdulásukhoz.

MEH székház előtt május 14-én

A zászlókkal, transzparenssel és különböző, hatalmas zajt okozó eszközökkel felszerelkezve az egybegyűltek előtt szónokok mondták el azt, hogy miért kényszerültek e lépésre. Nagy Zoltán Sándor BESZ elnök a hangos beszélőn keresztül elmondta tiltakozásuk okát és célját. A BESZ tiltakozik az ellen, hogy a francia Electricité de France (EDF) többségi tulajdonában lévő Budapesti Erőműnél a munkáltató csoportos létszámleépítést jelentett be. A rendszerváltáskor még az 1300 fős kollektíva azóta 307-re csökkent, és ezt tervezik 265 főre „lefaragni”.

Mára elértük azt a szintet, hogy a munkavállalók leterheltsége nem viselhető el hosszabb távon egészségkárosodás nélkül – mondta az elnök, majd így folytatta: 28 év alatt 44 munkatársunk „idő előtt” hunyt el. A létszámleépítés és ennek következtében történő munkakör összevonások döntő többségében a termelési, így a távfűtési és a kapcsolt villamosenergia-termelési területen dolgozókat érinti. A szakszervezeti elnök utalt arra, hogy a munkáltató figyelmét többször felhívták arra a tényre, hogy a drasztikus létszámcsökkentés a közüzemi szolgáltatások biztonságát is veszélyeztetheti és a tervezett megtakarítások nem állnak arányban a kockázatokkal. A MEH székháza elé azért jöttek, mert ez a hivatal mint „árhatóság” szabja meg a cégeknél, így a Budapesti Erőműnél is az elismert alkalmazható költségeket, és tudomásukra jutott, hogy a hivatalnak az a véleménye, hogy a megállapított távhő ár nem fedezi az előállításához szükséges költségeket, a személyi jellegű kiadásokat pedig túlzottnak tartja. A munkáltatók többször megerősítették, hogy a létszámleépítési terveikhez közvetve ösztönzést kaptak az állami szervek részéről. Úgy hírlik – hallottuk az előadótól, hogy a MEH közölte az erőmű vezetésével: a személyi jellegű költségeknek csak a 65%-át tervezi a jövőben elismerni. A MEH beavatkozása az energetikai cégek személyi jellegű kiadásaiba minden erőművet érint, de főképpen azokat, akik hőtermeléssel is foglalkoznak, mint a BERT – háborgott a szónok – majd hangsúlyozta: A Budapesti Erőművek Szakszervezete felelősséget érezve a főváros biztonságos közüzemi szolgáltatásának fenntartásában, minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel meg kívánja akadályozni az átgondolatlan, külső hatásokra történő létszámleépítést, ezért a munkáltató intézkedése ellen szervezte a demonstrációt a Magyar Energia Hivatal elé.

Az EVDSZ tagszakszervezeteitől eljöttek különböző eszközökkel – kereplőkkel, síppal – olyan hangos nemtetszésüket fejezték ki az igencsak hatásosan elmondottak után, hogy a környező utcákból jöttek a nézelődők, mondhatni hogy szimpatizánsok, akik végighallgatták a szónoklatokat.

Busszal jöttek a MEVISZ tagjai, vezetőjük Medveczki Zsolt titkár kérte a mikrofont. Nézzünk vissza kicsit a 95’-ös privatizációra, mit ígértek akkor és abból mára mi valósult meg a villamosenergia-ipari áramszolgáltatóknál és az erőművekben – mondta a titkár -, majd a szabad piac, az igen! majd megold mindent és jól működik a rendszer, és ma hol tartunk? erőműveket zárnak be, dolgozókat bocsátanak el és még nincs vége a folyamatnak! – figyelmeztetett Medveczki Zsolt. Ezért össze kell fognunk, egymással szolidárisnak kell lennünk, meg kell mutatni erőnket, érdekérvényesítő képességünket - jelentette ki a titkár.

Tóth István MEVISZ főbizalmi fülsüketítő decibellel kiáltotta az éterbe és a nagy épület felé a tőle megszokott vehemenciával: Ne hagyjuk, hogy rajtunk spóroljanak, rajtunk, akik értéket teremtünk, műszakba járunk, egészségkárosodást szenvedünk! Veszélyben vannak az energetikai cégek, nemcsak a miénk, a tiéd is, csak még nem tudod!

Dr. Szilágyi József az EVDSZ elnökhelyettese beszédében utalt a szakszervezet és a MEH tíz évvel ezelőtti megállapodására, ennek értelmében egyeztetni szeretnének a BERT-et érintő problémák ügyében is. Utalt a 15 évvel ezelőtti helyzetre, arra, hogy a villamosenergia-ipari létszám a 2/3-ára csökkent, bizonytalanná váltak a munkahelyek, szinte élet-halál harcot kell vívni egy-egy bér- és szociális tárgyalásnál a szakszervezeteknek. Az elnökhelyettes nem tetszését fejezte ki a MEH hozzáállásával kapcsolatban, vagyis azzal, hogy mindent a profitnak, a jövedelmezőségnek vetnek alá, az elvárható költségeknél erősen meg akarják faragni a személyi jellegű kiadásokat. Álljunk ki egymásért, együtt erősebbek vagyunk! – mondta erőteljes hangon Szilágyi József.

A MEH előtti tiltakozás befejezéseként Nagy Zoltán Sándor petíciót adott át a MEH alkalmazottjának az épület előtt.
Tervek szerint – amennyiben a tárgyalások a munkáltatóval nem vezetnek eredményre - folytatják tiltakozó akcióikat: május 18-án a Francia Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége előtt.

-Kolosváry-

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...