< />
2008. augusztus 5.

AHMSZ Hírek

XXIII. Villamosenergia-ipari
HORGÁSZTALÁLKOZÓ

2005. szeptember 16-18-ig a Bakonyi Erőmű Rt. szervezésében került megrendezésre a XXIII. Villamosenergia-ipari HORGÁSZTALÁLKOZÓ, Zánkán a Gyermek és Ifjúsági Centrumban.





A rendezvényen -a későinek gondolt időpont ellenére- 19 társaság képviseltette magát, 35 csapattal. A pénteki megérkezést követően az esti vacsora után, Németh Frigyes a Bakonyi Erőmű Rt. vezérigazgatója, a verseny fővédnöke köszöntötte a megjelenteket és ünnepélyesen megnyitotta a háromnapos rendezvényt. Az esti program a csapatvezetők technikai értekezletével folytatódott, majd a szektorsorsolással zárult. Másnap reggel 7 órakor a kikötőben került sor az egyéni ill. csapatversenyek első fordulójának sorsolására. A verseny 900 – 1200 óráig zajlott 3 szektorban, többek között igénybe véve az ez év tavaszán épült 165 méter hosszú új kikötőt is. Az első alkalommal meghorgászott terület nem hazudtolta meg magát. Volt mit a haltartóba tenni. A horgászok a komoly felszerelések mellett, mindenféle csalit és fortélyt bevetettek, hogy megmutassák ki az úr a gáton. A délutáni pihenőt követően este színes program várta a találkozó résztvevőit. A veszprémi „Luna” hastánccsoport műsorát követően Maksa Zoltán „Maksa Híradója” aratott nagy sikert, majd, balatoni borkóstolóval zárult az esti program. Vasárnap reggel kissé fáradtan, de lelkesen álltak, ill. ültek rajthoz a versenyzők a második fordulóhoz, még a kissé rossz idő ellenére is. Ismerve az előző napi fogási eredményeket, még inkább igyekeztek bebiztosítani, vagy éppen javítani eredményeiken a horgászok. A versenyt követően nem kis munkát kaptak a mérlegelésben részt vevők, mivel kiderült, hogy vasárnap nagyobb szerencsével horgásztak versenyzőink, hisz szombaton 139.694 gramm halat fogtak, míg vasárnap 191.020 grammot.

Az eredményhirdetésre, valamint a verseny zárására 14,oo órakor került sor.

A kifogott több mint 330 kg halnak köszönhetően az alábbi eredmények születtek:

Egyéni:

I. MAGYAR GÁBOR EON. ÉDÁSZ. Rt. 10520 gramm, 2,0 helyezési számmal
II. TÓTH GÁBOR EON. ÉDÁSZ. Rt. 10420 gramm, 2,0 helyezési számmal
III. SZÛCS ATTILA DÉMÁSZ Rt. 13720 gramm, 4,0 helyezési számmal
IV. TÓTH FERENC EON. ÉDÁSZ. Rt. 10870 gramm, 4,0 helyezési számmal
V. KOMÁROMI GERGŐ Paksi Atomerőmű Rt. 7790 gramm, 6,0 helyezési számmal
VI. NAGY FERENC DÉMÁSZ Rt. 6250 gramm, 7,0 helyezési számmal

Csapat:

I. EON. ÉDÁSZ. Rt. I. csapat 31810 gramm, 8,0 helyezési számmal
II. DÉMÁSZ Rt. I. csapat 25780 gramm, 21,0 helyezési számmal
III. PAKSI ATOMERŐMÛ Rt. I. csapat 20750 gramm, 32,0 helyezési számmal

Legeredményesebb társaság: PAKSI ATOMERŐMÛ RT.



Nagy Károly
főrendező

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...