< />
Szerző: Kolosváry
2009. június 25.

AHMSZ Hírek

A hír és ami mögötte van

A bánya-erőmű integráció belső feszültségei már kívülre kerültek. Országosan ismert: a szenes erőművek legtöbbje ma a létéért küzd, és az egyre kevesebb bányában egyre kevesebben dolgoznak.


Az iparág ellentmondásos helyzetét folyamatosan próbálják feloldani a minisztériumok, a főhatóságok, a szakemberek. A kormányzat és a szakszervezetek vezetői márciusban egy asztalhoz ülnek, keresik a megoldást.
Kérdéses az ajkai hőerőmű további sorsa. A Bakonyi Erőmű Rt.-nek 2002 végén lejárt az MVM Rt.-vel kötött hosszú távú áramvásárlási szerződése, amelyet nem újítottak meg. Az erőmű csökkentette termelését, így a térség hőellátása is veszélybe kerülhet.
Rövidesen bezárják a balinkai bányát, s csak az ajkai mély művelésű Ármin bánya marad meg. A Bakonyi Erőmű inotai erőművét évekkel ezelőtt megszüntették, és be kellett zárni a Padragi és a Jókai bányákat is.


Nagy Károly
Fokozatosan csökken a termelés és fogy a munkavállalók létszáma. A Bakonyi Erőmű foglalkoztatási gondjairól kérdeztük Nagy Károlyt, az Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete titkárát.


- Az látszik, hogy nem hagyják teljesen magára a társaságot. Például február közepén tárgyaltak az rt. gazdasági és foglalkoztatási helyzetéről, a jövőjéről a piacnyitás után. Ezen részt vettek a munkaügyi és a gazdasági minisztérium képviselői, az erőmű vezetése, az érdekvédelmi szervezetek helyi vezetői és a VDSZSZ elnökhelyettese is. Milyen vélemény alakult ki benned az ülés után?

- A megbeszélés előtt kissé rossz szájízzel vettem tudomásul, hogy a leginkább érintett minisztériumok képviselői hiányoznak a megbeszélésről. A beszélgetés folyamán viszont a jelenlévők igyekeztek meggyőzni bennünket arról, hogy mindent megtesznek a szükséges információ megszerzése és továbbítása érdekében. Érzésem szerint a jelenlévők szívügyüknek tekintették és tekintik a rájuk bízott feladatot, és igyekeztek a lehető legtöbb információt begyűjteni. A kérdésekből és az észrevételekből érződött a segítő szándék. Átérezték a helyzetünk súlyosságát és ennek megfelelően készítették el az értékelésüket is. A megbeszélést követően kissé bizakodóbban néztem a jövő elé, még annak tudatában is, hogy tudtam, csodák ma már nincsenek.


- Úgy gondolom, a tulajdonosok több variációt is készítettek a működést, a létszámcsökkenést illetően. Kezdjük a legrosszabbal: hány munkavállalótól kell megválni rövid időn belül?

- A tulajdonos vagy a menedzsment bizonyára több variációt is kidolgozott a továbbélés biztosítása érdekében, de mi ebből csak egy variációt kaptunk meg véleményezésre. Ez nem valami rózsás képet fest a jövőnket illetően. A szervezeti átalakítás szakmai feladat és erről nem szívesen vitatkoznék a szakemberekkel, de az látszik, hogy az átszervezés egyik fő célja a létszám-megtakarítás. Ez viszont eléggé fájó dolog. Én legalábbis nem tudom elfogadni, hogy csak létszámcsökkentéssel lehet a hatékonyságot növelni. Ha körülnéznénk a nagyvilágban vagy akár a szűkebb környezetünkben, bizonyára találnánk erre más módszert is.
A jelenlegi elképzelések szerint szeptemberig csaknem ötszáz főtől kell végleg búcsút vennünk. Egyébként ez a mostani létszámcsökkentés egy következő lépcsőfok a már korábbi sorozatban. Hogy ez hova vezet? Gondolom, nem nehéz megjósolni. Kérem, pillantsanak rá a keretbe foglalt létszámváltozásokra!


A Bakonyi Erőmű Rt. létszámának alakulása
1994 4274 fő
1995 3885 fő
1996 3760 fő
1997 3549 fő
1998 3154 fő
1999 2058 fő
2000 1445 fő
2001 1382 fő
2002 1097 fő
És 2003? Ha megtörténik a további hatékonyságot növelő létszámcsökkentés, akkor előreláthatólag 700 fő marad a Bakonyi Erőmű Rt. létszáma szeptember végére.
A számadatok mögött nem szerepelnek a termelési mutatók, a hatékonyság, a költségtakarékossági intézkedések, a pereskedések, a sok próbálkozás és erőlködés a megmaradásért. Most pillanatnyilag a létszám foglalkoztat és nem a hatékonyság. Egyébként is azt hiszem, eléggé ismeri a közvélemény a múltbéli megpróbáltatásainkat, tulajdonosaink „vért izzadó” szélmalomharcát az illetékes hatóságokkal.
Bennünket - azt az 1100 főt, aki jelenleg még ebből a cégből él meg és tartja el családját - jelenleg csak a jövő és az emberséges megélhetés foglalkoztat. Ennek érdekében mostanában az érdekképviselet is sokat dolgozik nap mint nap. Bízom benne, hogy ez nem merül feledésbe.

- „Szerencsés esetben”, ha végrehajtják a kormányhatározatot, ha biztosítják a forrásokat, ha az alapjuttatást elengedik, ha támogatják a megújuló projektet, ha… és ha… teljesülnek, akkor, illetve addig hány főt kell elbocsátani?

- Ahogy a kérdésben benne van a sok „ha”, bízok benne, hogy a létszám alakulásába is - pozitív irányba - bele fogalmazzák a változásokat, és nem ragaszkodnak a tulajdonosaink az eredeti elképzeléseikhez. Én legalábbis remélem, hogy lehet csökkenteni az elküldendők számát.

- A „feleslegessé” váló munkaerő milyen korosztályból kerül ki?

- Mivel maga a cég is eléggé koros és már vagy tíz éve felvételi létszámstop van, ebből fakadóan a munkavállalók zöme nem a fiatal korosztályhoz tartozik. Most már sajnos „lapátra kerülnek” olyanok is, akiknek szinte semmi esélyük, hogy még valaha is el tudjanak helyezkedni, ismerve a környék munkaerő-befogadó képességét is. Esetleg néhány fő talál valamelyik maszeknál minimálbérért képzettsége alatti munkát.

- Jelen esetben, milyen eszközrendszerrel rendelkezik az érdekvédelem?

- Az egyeztetéseink, a megállapodásaink - azt hiszem - a jelenlegi helyzetünkben csak minimális segítség tud lenni, de természetesen ezekre is szükség van. Megoldást csak az állami szervek és a tulajdonosaink megállapodásai hoznának. Ehhez akarat és jó szándék is kell.
Forrás: forró drót
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...