< />
2008. augusztus 5.

AESTisza Hírek

Tisztségviselők választása Tiszaújvárosban

Az AES Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezetéhez tartozó munkavállalók 2002. november 22-én tisztségviselő választással egybekötött taggyűlést tartottak a helyi Veronika étteremben. A rendezvényen a tagság 64%-a megjelent.
Füzér József szb elnök beszámolójában részletesen foglalkozott az utóbbi négy év munkájával. Értékelte a VDSZSZ tevékenységét, szólt az országos érdekegyeztetésben elfoglalt helyéről és szerepéről. A helyi tagszakszervezet munkájáról megállapította, hogy a megváltozott viszonyok ellenére léteznek és működnek. Részletesen foglalkozott a kollektív szerződés, a bértárgyalások, a jóléti-szociális rendszer működtetése terén elért eredményekkel. A tagszakszervezet pénzügyi helyzetét stabilnak minősítette, de hangsúlyozta, hogy a taglétszám csökkenése miatt a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Bejelentette, hogy a tagszakszervezet az AES-től megvásárolta a síkfőkúti faházakat és ezeket a jövőben saját hatáskörben működteti tovább. Ezt követően Varga László, az üzemi tanács elnöke - a tisztségviselő-választást előkészítő bizottság vezetője - bejelentette, hogy a szakszervezeti bizottság mandátuma lejárt, ezért új választást kell tartani. A tagsággal előzetesen egyeztetve javasolta, hogy háromfős vezetőség (egy elnök és két elnökhelyettes) kerüljön megválasztásra. Elnöknek Füzér Józsefet, helyetteseinek Pénzes Jánost és Matula Sándort javasolta. A jelenlévők egyhangú, nyílt szavazással e személyeket az AES Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet tisztségviselőinek megválasztotta. A taggyűlés vacsorával zárult.


Pénzes János
1953-ban született Mezőcsáton. A szakszervezeti mozgalommal korán - ipari tanulóként - került kapcsolatba, bizalmiként képviselte osztálytársai érdekeit. Korábbi munkahelyein is kivívta munkatársai bizalmát, hiszen bizalmi és szb tag volt. 1989-1991 között Németországban vállalt munkát. Az ott eltöltött évek mély nyomot hagytak benne, megerősítették a szakszervezetek fontosságába vetett hitét. A Tisza Erőmű Vállalat állományába 1992-ben vették fel. Munkaköre ellátásán túl a közügyek iránti érdeklődés, az emberekkel való törődés jellemezte. A választást előkészítő bizottság megkeresése és a munkatársak biztatása nyomán vállalta el az elnökhelyettesi feladatokat. Munkaköre: blokkgépész.

Füzér József
1948-ban Bánrévén született. Első munkahelye az Észak-Magyarországi Vegyiművek (ÉMV) volt. 1966-tól szakszervezeti tag, majd bizalmi és szb tagként is képviselte munkatársai érdekeit. A Tiszai Erőmű Vállalathoz 1977-ben került kalorikus munkakörbe. Bizalmiként kapcsolódott be a szakszervezeti munkába, majd 1984-től főbizalmi és szb tag lett: az üzemi tanácsok megalakulásától kezdődően annak tagja. 1998-tól az szb elnöke. Munkahelyi beosztása: blokk-operátor.

Matula Sándor
1969-ben született Mezőcsáton. Általános iskolai tanulmányait követően szakmunkás vizsgát tett gépszerelő karbantartó géplakatos szakmából. 1987-ben a Tiszapalkonyai Erőműben kezdte pályafutását, majd 1992-ben került a Tisza II. Hőerőmű állományába, lakatos munkakörbe. Szakszervezeti tag 1987-től lett. Eddig nem töltött be szakszervezeti tisztséget.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...