< />
2009. július 7.

AESTisza Hírek

Az eddigi eredményekre építkezve

Még december folyamán választást tartottak az AES-Tisza Erőmű Kft. Tagszakszervezeténél. Elnök Pénzes János, titkár Matula Sándor lett.

Pénzes János 1991 óta dolgozik az erőműben, blokkgépész munkakörben.

- Gratulálunk az elnöki megválasztásához! Milyen mértékben ismeri a szakszervezet tevékenységét, volt-e eddig valamilyen funkció, melyet betöltött?
- Elég régóta van kapcsolatom az érdekvédelemmel, még ipari tanulóként vállaltam szakszervezeti bizalmi tisztséget, majd főbizalmi és bizottsági tag voltam. A munkatársak számos alkalommal kitüntettek bizalmukkal, tudták, hogy munkaköri feladataimon túl szívesen foglalkozom a munkavállalók problémáival, érdeklődöm a közügyek iránt, bármikor megkereshettek, szívesen meghallgattam őket, segítettem lehetőség szerint. Természetesen továbbra is így lesz.

- Hirtelen jött a tisztség elvállalása, vagy már felkérték korábban is? Mi alapján döntött
- Nagyon örülök, hogy a kollégák kitüntettek bizalmukkal. Már előzőleg, mint elnökhelyettest kerestek meg az indulással kapcsolatban, többen kérdezték, vállalnám-e a feladatot. Bevallom őszintén, kétségeim is voltak, hiszen felelőségteljes tevékenységet igényel egy szervezet irányításában való részvétel. Szerencsére a gárda kellően felkészült, nagy segítséget nyújt a stabilitás megőrzésében és a működésünk korszerűsítésében. Már az utóbbi két év munkájának sikereként könyvelhetjük el, hogy sikerült 20%-kal megnövelni a tagság arányát.

Az itteniek látják igazán, hogy tényleg az érdekek csorbulásának kiküszöbölése a célunk, illetve érzik az összefogás és a szoros kapcsolattartás fontosságát, mikor egy-egy eredményért harcolunk.
A döntésemben nagy szerepet játszott az is, hogy 1989 és '91 között Németországban vállaltam munkát, ez alatt megismertem az ottani szakszervezetek és üzemi tanácsok tevékenységét, hozzáállását. Elég erősnek tartom a német szervezeteket, saját tapasztalataik teszik őket talán egyre erősebbé és szervezettebbé. A munkavállalókhoz való viszonyuk is más, mint nálunk, önbizalmuk nagyobb, nem riadnak vissza a kikényszerítő eszközök gyakori alkalmazásától sem. Nem is kellett nagy horderejű eseménynek történnie ahhoz, hogy már együtt legyenek és döntsenek. Ezért is tartom többek között fontosnak a VDSZSZ nemzetközi életbe való bekapcsolódását, ezt mindenképpen jónak és korszerűnek tartom.
- Hogyan tovább?
- Véleményem szerint az eddig elért állapotból semmiképp nem szabad engedni, a helyzet soha nem rosszabbodhat. Nagyon szeretnénk elérni, hogy megtörténjen és folyamatos legyen az érdekegyeztetés, állandó fóruma alakuljon ki. Már felkerestük az erőmű vezetőjét, Andy Horrocks-t, aki kellő nyitottsággal fordult felénk, elmondta, mennyire nagyra értékeli a munkánkat, emellett reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az érdekvédelem tevékenysége hasznos lesz mind a munkavállalók, mind a társaság számára. Úgy érzem, gyümölcsöző együttműködést tudunk kiépíteni a jövőben, ebben nagy szerepet tulajdonítok az őszinte, kölcsönös egymásra figyelésre és tájékoztatásra.
- Családjának mi a véleménye érdekvédelmi munkájáról?
- Mezőcsáton élek a családommal, mindennap bejárok a munkahelyemre, Tiszaújvárosba. Fiam jelenleg a Debreceni Egyetem PhD képzésén másodéves. Családom folyamatosan támogatott minden tevékenységemben, ez sokat segített főleg a nehéz pillanatokban.
Forrás: forró drót
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...