< />
Szerző: Szalai Zsófia
2017. március 24.

ADESZ Hírek

ADÉSZ továbbképzés

Tájékoztató az ADÉSZ 2017. március 1-3. között Balatonfüreden megtartott képzésének programjáról

Az elhangzott színvonalas előadások és tartalmas megbeszélések végeztével, ezúttal is sikeresen zárult a hagyományosan Balatonfüreden megtartott év eleji program.
Bencze János, az ADÉSZ delegáltja, az Üzemi Tanács 2016. évi tevékenységéről, a munkavállalókat érintő legfontosabb kérdésekhez kapcsolódó tárgyalások eredményéről tartott beszámolót.

Raksányi Gábor, a Vitamin Egészség Pénztár Választási Bizottságának tagja adott tájékoztatást az EP híreiről, kiemelten a VIT EP 2017. évi küldött-választásának tervezett lebonyolításáról. Ez alkalommal már elektronikus rendszerben, személyre szóló titkos kóddal folyik majd körzetenként a szavazás.

Néber Tibor, az ADÉSZ elnöke és Riger Ferenc elnökhelyettes értékelték az ADÉSZ elmúlt évi tevékenységét és ismertették a 2017. év kiemelt feladatait. Az ADÉSZ elnökségi ülése keretében a legsürgetőbb teendők, időszerű kérdések, megoldási javaslatok kerültek terítékre. A közelgő választásokhoz (VIT EP, Üzemi Tanács, Munkavédelmi Bizottság) kapcsolódó feladatokat is megvitattuk.

Hamvas István, az MVM PA Zrt. vezérigazgatója, más elfoglaltsága miatt nem tudott meghívásunknak eleget tenni, azonban őt képviselve Bognár Péter, az MVM PA Zrt. humán igazgatója ismertette a társaság 2016. évi eredményeit, üzleti tervének teljesülését és 2017. évi célkitűzéseit. Majd beszámolt szakterülete, a humán igazgatóság múlt évi eseményeiről, a jelenlegi és tervezett intézkedésekről. Ezután a kérdésekre, felvetésekre válaszolt, feljegyezve azokat, amelyekre a jelzett probléma kivizsgálásának eredményétől függően várható végleges válasz, illetve megoldás.

Dr. Szilágyi József, az EVDSZ elnöke a szövetség 2016 évi tevékenységéről és a 2017. évi tervezett programjairól tartott előadást. Szólt egyebek között a szakszervezeti mozgósítás, tagszervezés, a szövetségen belüli együttműködés fontosságáról. A sztrájkjog érvényesítésével kapcsolatos akadályokat elemezve kiemelte a még elégséges szolgáltatás megállapítására vonatkozó paksi kérelem bírósági elutasítását és annak indoklását. Beszélt az állami tulajdonú cégekre vonatkozó szabályozás hatásairól. Hangsúlyozta a munkáltatói szövetség fennmaradásának szükségességét az ágazati szintű KSZ fenntartása érdekében, mivel ágazati szintű megállapodás esetén a helyi megállapodások sem születhetnek annál kedvezőtlenebb feltételekkel.

Tóth Andrea Terézia, az EVDSZ kommunikációs munkatársa az EVDSZ Tagkártyához kötődő szolgáltatásokról, az elfogadóhelyek és kedvezményt adó helyek széles választékáról tartott tájékoztatót. Áruházak, webáruházak, hotel és welness, szabadidő és egyéb szolgáltatások, biztosítási, autóápolási, telefon előfizetési és készülékvásárlási kedvezmények sora vehető igénybe a tagkártya használatával, melyek egy részészéhez regisztráció, ill. promóciós kód is szükséges. A részletes és rendszeresen aktualizált lista elérhető az EVDSZ honlapon keresztül, illetve a hírlevélre történő feliratkozással. A Spórmanó elnevezésű, ingyenesen letölthető okostelefon-alkalmazás még könnyebbé teszi a szolgáltató-keresést.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...